A legkorábbi tapsifüles

Vágólapra másolva!
Az evolúciós szempontból fontos nyúlszerű élőlény (Gomphos elkema) fosszilizálódott csontvázát Mongóliában fedezték fel.
Vágólapra másolva!

Az 55 millió évvel ezelőtt élt állat maradványa a nyúlfélék rendjének jelenleg ismert legidősebb képviselője. Külső megjelenésében meglepően hasonlít a mai nyulakra, és megnyúlt hátsó végtagjaival minden bizonnyal ugyanúgy ugrándozott volna húsvétkor, mint ma élő rokonai. A Science magazinban ismertetett lelet megerősíti azt a korábbi feltételezést, hogy a nyulak nem jelentek meg a dinoszauruszok kihalása előtt.

Az előkerült csontváz csaknem teljes, így nagyon értékes információkat szolgáltat a korai nyulak anatómiáját illetően. Igazi "nyúl-lábbal" rendelkezett: a hátsó végtag több mint kétszer olyan hosszú volt, mint a mellső, így aztán nem férhet hozzá kétség, hogy ezek is csak ugrálva tudtak közlekedni. Volt azonban néhány olyan tulajdonságuk is, ami alapvetően eltér a mai rokonokétól. Például nagy farokkal rendelkeztek, a fogaik pedig inkább a mókusokéra hasonlítottak.

A mongóliai felfedezés előtt a nyúlfélék rendjébe (Lagomorpha) tartozó legidősebb csontvázmaradvány körülbelül 35 millió éves volt. A nagyon szórványos, ritka leletek miatt bizonytalan, hogy mikor jelentek meg a modern méhlepényes emlősök. Az egyik tábor szerint már jóval a kréta/harmadidőszaki határt megelőzően kialakultak, vagyis már a dinoszauruszok 65 millió évvel ezelőtt bekövetkezett kihalása előtt. A paleontológusok számos képviselője viszont nem ért ezzel egyet. Szerintük a méhlepényesek csak a kréta végi kihalási esemény közelében, vagy röviddel azután jelentek meg. A Gomphos belegázolt, vagy inkább beleszökdécselt ennek a vitának a közepébe, és az utóbbi elmélet mellé tette le a garast.

Eddig erős támogatottsága volt annak a nézetnek, hogy a Lagomorphák sokkal közelebb állnak a kréta időszakban kihalt Zalambdalestidae családhoz, mint a többi ma élő emlős csoporthoz. A Zalambdalestidák a 65 millió éve bekövetkezett tömeges kihalás előtt éltek. Tehát ezek közeli rokonsága a Lagomorphákkal arra utalna, hogy a modern méhlepényes csoportok a kréta időszak során váltak szét egymástól. A Gomphos alapos vizsgálata viszont azt sugallja, hogy a mai nyúlfélék a többi méhlepényeshez hasonlóan a dinoszauruszok kihalása után alakultak ki.

Dulai Alfréd