Ősgerinces kincsesbánya Kaliforniában

Vágólapra másolva!
Félelmetes fogú ragadozók, háromujjú őslovak csordái, óriási teknősök, korai elefántok és orrszarvúak, sőt, egy eddig ismeretlen, borz méretű emlős maradványai. Meglepő módon az elektromos hálózat pár évvel ezelőtti összeomlása eredményezte egy rendkívül gazdag ősgerinces lelőhely felfedezését Kaliforniában.
Vágólapra másolva!

Sokan emlékezhetnek a 2000-2001 során bekövetkezett kaliforniai energiakrízisre, amikor óriási területek maradtak áramellátás nélkül. Ennek következményeként az elmúlt években több helyen is új vezetékeket fektettek le. Az árkolások egyike jelentős ősgerinces leleteket hozott a felszínre.

A Fresno közelében húzódó árok mindössze apró karcolásnyom a Föld felszínén, főleg ha a közeli Szent András-törésvonallal hasonlítjuk össze. Hatását tekintve azonban majdnem olyan erősen befolyásolhatja az amerikai gerinces paleontológusok mindennapjait, mint a törésvonal Kalifornia lakóinak mindennapi életét. Az előkerült maradványok arról az időszakról szolgáltatnak részletes adatokat, amikor a törésvonal még "csecsemőkorban" volt, a Sierra éppen csak elkezdett kiemelkedni, és a mai Kalifornia területén fekvő füves prérin a hatalmas tépőfogakkal és karmokkal rendelkező állatok uralkodtak.

A kaliforniai Nagy-völgy már korábban is szolgáltatott fantasztikus csontmaradványokat. Ez a lelőhely azonban a legjelentősebb középső-miocén felfedezés Kaliforniának ezen a területén azóta, hogy a Berkeley Egyetem első őslénytan professzora, John Merriam felfedezte a Coalinga melletti gazdag ősmaradványréteget még 1915 előtt. Szintén Merriam nevéhez fűződik az állam legismertebb fosszíliájának, a kátránygödörből kiásott kardfogú tigrisnek a felfedezése.

A 15 millió éves leletek között félelmetes fogú ragadozók, háromujjú őslovak csordái, óriási teknősök, korai elefántok és orrszarvúak kerültek elő. A kutatók jelenleg vizsgálják egy eddig ismeretlen, borz méretű emlős koponyáját, amely minden bizonnyal új faj, sőt új nemzetség leírását fogja eredményezni a menyétfélék családján (Mustelidae) belül.

Szintén nagy örömmel fogták kézbe a paleontológusok a korai lovak közé tartozó Merychippus californicus eddig ismert legteljesebb koponyáját. A Merychippus mérföldkövet jelentett a lovak evolúciós törzsfáján, a fák és bokrok leveleit rágcsáló formáktól az újonnan megjelenő fűféléket legelésző alakok felé. A zápfogakon magasabb koronák fejlődtek ki a fűrágáshoz, a lábak hosszabbá váltak a prérin való hatékonyabb futás érdekében, az ujjak pedig az egyetlen pata kialakulása irányába fejlődtek. A miocén középső részét a változatos és gazdag leletanyag, valamint az étrendváltás miatt sokan a lovak aranykorának tekintik. A leletek szerint a lovak ekkor érték el a legnagyobb diverzitásukat Észak-Amerikában.

Forrás: berkeley.edu
A Nagy-völgy leletei a Berkeley Egyetemen

A legértékesebb leletek közé tartozik egy 61 cm széles és 76 cm hosszú óriási teknőspáncél, amelynek körülbelül kétharmad része épségben megmaradt. Ez a legteljesebb teknősmaradvány, amit valaha Kaliforniában találtak. Eddig nagyon keveset tudtak a nyugati part fosszilis teknőseiről. Ez az első eset, amikor a kutatók magabiztosan kijelenthetik, hogy a lelet a Nagy-síkság területén előkerült hasonló korú maradványokkal volt rokonságban.

A semmi közepén fekvő terület jelenleg félsivatagi környezetet mutat, az ősmaradványok szerint azonban 15 millió évvel ezelőtt egy homokos tengerpart terült el ezen a vidéken. Egyik oldalon a sekély beltenger hullámzott, a másik oldalon pedig a füves préri húzódott, annak gazdag élővilágával.

Az ősi kaliforniai szavanna királya a 90 kg súlyú, grizzly medve méretű Amphicyon volt, amely pitbullszerű pofával, ugyanakkor medveszerű lábakkal rendelkezett. A medvefélékkel azonos alrendbe tartozó Amphicyonidae családba viszonylag nagy méretű, hosszú farkú, megnyúlt koponyájú, fejlett törőollós fogpárral rendelkező állatok tartoztak. A most előkerült állkapocs a legteljesebb maradvány ettől az erőteljes ragadozótól, amely aztán leszármazottak nélkül tűnt el az élővilág színpadáról.

A tavaly tavasszal végzett leletmentő ásatáson ezen kívül még további két tucat gerinces faj maradványait fedezték fel: vannak köztük egyéb emlősök, madarak, kígyók. A gondos preparáló munka után a legjobb megtartású 1200 példányt a múlt hónapban helyezték el a Berkeley Egyetem Őslénytani Múzeumában. Ez az adat is jól mutatja, hogy milyen hihetetlenül gazdagnak bizonyult a kábelfektetés közben, véletlenül feltárt csontréteg.

Dulai Alfréd