Az ember tízszer hatékonyabb az eróziónál

Vágólapra másolva!
A mind nagyobb területekre kiterjedő földművelés, az akadálytalanul elterpeszkedő emberi települések, a mély sebeket ejtő bányászat és a terjeszkedő közlekedési infrastruktúra nagyobb mértékben és jóval gyorsabban formálja át bolygónk felszínét, mint a folyók vagy a jég munkája.
Vágólapra másolva!

Bolygónk változatos domborzatát a belső erők működése és a külső erők folyamatos pusztító tevékenysége alakította ki és formálja jelenleg is. Amíg a belső erők hegységeket emelnek magasba vagy mélyedéseket formálnak, addig az aprózódás, a szél, a csapadék, a folyóvíz és a jég munkája megpróbálja ezeket elegyengetni, feltölteni. Az utóbbi pár ezer év folyamán azonban egy új, az eddigieknél nagyságrendileg nagyobb felszínátalakítást végző külső erő jelent meg bolygónk felszínén: az emberi tevékenység.

Bruce Wilkinson, a Michigan-i Egyetem kutatója azt próbálta megbecsülni, hogy az elmúlt 500 millió év folyamán a külső és belső erők együttes munkája milyen mennyiségű üledék- és talajmozgást eredményezett. Arra az eredményre jutott, hogy a földtani folyamatok átlagos intenzitású működése mellett a kontinensek egymillió év alatt néhány tízméternyit veszíthettek az őket borító üledék vastagságából. Az emberi felszínalakító tevékenység azonban - a jelenlegi mértéket figyelembe véve - egymillió év múlva 360 méter vastagságú talaj és üledékréteg elvesztését eredményezné - állítja Wilkinson a közelmúltban közzétett tanulmányában.

Egyes kutatók már korábban is hangsúlyozták az emberi tevékenység felszínformáló szerepének fontosságát. Roger Hooke, a Main-i Egyetem geomorfológusa öt évvel ezelőtt megjelent tanulmányában az emberiséget a csapadék, a szél vagy a jég munkájához hasonlatos felszínformáló erőnek tartotta. Megfigyelései szerint a civilizáció természetes környezetre és a földfelszínre gyakorolt hatása jól nyomon követhető az emberi történelem folyamán. A szándékos földmozgatási folyamatok, mint a talajmunkák vagy a bányászat mellett olyan járulékos felszínpusztulás is jelentkezik, mint a megművelt területek terjeszkedésének következtében megnövekedett talajerózió.

Wilkinson most közreadott számításai alátámasztják és megerősítik a korábbi állításokat. Ezek szerint az emberi tevékenység már 1000 évvel ezelőtt a természetes folyamatokkal megegyező mértékű eróziót produkált. Manapság a földfelszín átalakításában körülbelül tízszer olyan aktívak vagyunk, mint a természet erői.

A földterület elvesztése

Az új kutatási eredmények segíthetnek pontot tenni annak a régóta tartó tudományos vitának a végére is, amely az emberi tevékenység termőföldre gyakorolt hatásáról folyik. Ezidáig több, az Amerikai Egyesült Államokban működő kutató kétségbe vonta, hogy a mezőgazdasági terjeszkedés a talaj termőrétegében maradandó károkat okozna. Azt elismerték, hogy a természetes növényzet kiirtásával és a földek mind szélesebb körben történő művelés alá vonásával a termőtalajok többsége rövid időn belül a szél és a csapadék pusztító tevékenységének áldozatává válhat. Ugyanakkor azt állították, hogy a természeti folyamatok következtében a talaj legalább olyan gyorsan újratermelődik, mint amilyen mértékben a külső erők eróziója lepusztítja azt. Így a mezőgazdasági terjeszkedés hosszú távon sem okozhat katasztrofális mértékű termőföldvesztést.

Forrás: ORIGOWilkinson szerint ez az álláspont tovább nem tartható. Számításai szerint körülbelül 500 évre van szükség ahhoz, hogy 2,5 cm vastag új talaj keletkezzék, miközben az emberi tevékenység következtében a termőföld pusztulása exponenciális mértékben emelkedik. Ez azt a paradox helyzetet eredményezi, hogy minél nagyobb területeket vonunk mezőgazdasági művelés alá, annál nagyobb területről veszítjük el a termőföldet.

A tudósok abban egyetértenek, hogy a probléma valódi oka a Föld lakosságának drámai gyarapodása. A szükséges élelem előállításához újabb és újabb területeket kell művelés alá vonni. A modern mezőgazdasági technológia alkalmazása ugyan képes jelentősen csökkenti az egy főre jutó talajpusztulás mértékét, de nem tudja a népesség növekedése mértékében ellensúlyozni az emberiség földfelszínre gyakorolt hatását.

Ladányi László