Kedden hazánkba érkezik a fény

2005.04.18. 9:36

2005. április 18-án este, Albert Einstein halálának ötvenedik évfordulóján az Egyesült Államok keleti partján fekvő Princetonban minden lámpát leoltanak. Néhány másodperccel később működésbe hozzák annak a különleges fény-váltóversenynek az első fényforrását, amely az egész földgolyót körüljárja.

A " fénystafétában" bárki részt vehet, és bármilyen fényforrást használhat. A résztvevők láncot alkotnak úgy, hogy a szomszéd által bekapcsolt világítóeszköz fényét érzékeljék, majd az érzékelés pillanatában ők is bekapcsolják fényforrásukat, és így tovább.

A "fényfolyam" végigfut majd az egész Egyesült Államokon a nyugati partig, utána egy fénykábelen keresztül a Csendes-óceánon át Kelet-Ázsiába jut. Kínában a fény két sugárra szakad. Az első északra indul: Oroszországon, Ukrajnán, Lengyelországon, Szlovákián és Csehországon halad át. A déli fénycsóva útja Indiát, Pakisztánt, Iránt, Törökországot, Bulgáriát, Szerbiát, Magyarországot és Ausztriát érinti. A két sugár Németországban találkozik, majd továbbhalad Franciaországba, Belgiumba és Nagy-Britanniába, onnan pedig vissza Észak-Amerikába.

A fény április 19-én este 21 óra után érkezik Magyarországra, délkeleti irányból. A minél több résztvevő bevonása céljából két úton halad: Szegeden fogják elágaztatni Baja, illetve Budapest felé. A magyar láncnak 21 perc alatt kell a fényt eljuttatni Irottkőre. A rövid idő miatt nagyobb teljesítményű, nagyobb távolságokat áthidaló eszközöket is igénybe kell venni (lézer, diszkólámpák, nyomjelző rakéták, tűzijáték, autóreflektor stb).

A szervezők világszerte várják szervezetek és magánszemélyek jelentkezését. Az akciót Európa legtöbb országában már előkészítették. A fényjel továbbadásának módját a staféta résztvevői (elsősorban diákok) egymás között elektronikus fórumokon, e-mailban vagy más módon egyeztetik. Az esemény idején (április 19-én 21 órától) jelentkezik a Fiksz Rádió Rádiótávcső c. műsorának különkiadása (Budapest környékén a 98 MHz-en, továbbá a rádió internetes oldalán), amelyben közvetítik a fény "áthaladását" Magyarországon.

A fizika nemzetközi éve c. rendezvénysorozat keretében meghirdetett akció legfőbb célja a figyelem ráirányítása a fizikára - arra a tudományra, amely nélkül mai életünk elképzelhetetlen lenne.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK