Megtalálták a holdbázisok legalkalmasabb helyeit

Az első bázisokat az örök napfény és az örök sötétség birodalmának határára telepítenék a Holdon, ahol a körülményekhez képest ideális a besugárzás mennyisége, és nem kell messzire "járni" vízért sem.

Bár a holdutazás már az emberiség megvalósított álmai közé tartozik, megdöbbentő belegondolni, hogy több mint harminc éve járt utoljára ember égi kísérőnk felszínén. A NASA nemrégiben meghirdetett új Naprendszer-felderítő stratégiájának azonban lényeges eleme az emberes űrutazás - nem csupán a Föld közvetlen környezetében, hanem távolabbi célpontok, a Hold és a Mars felé tekintve is.

Ennek első lépése a Holdra való visszatérés: az itt létesítendő bázisok kiváló kiindulópontul szolgálhatnak a távolabbi égitestek felé, és itt próbálhatják ki azokat az új technológiákat, amelyek emberek letelepedését segítik egy idegen, zord világban.

A holdbázisok helyének kijelöléséhez számos fontos szempontot kell figyelembe venni, például a térségben uralkodó hőmérsékletet vagy a napfény besugárzásának mennyiségét (az energiaellátás miatt). A legkritikusabb pont azonban az ember nélkülözhetetlen szükséglete, az ivóvíz.

Égi kísérőnk egyenlítői területeinek szélsőséges, -180 és +100 Celsius-fok közötti hőmérséklet-ingadozásai nem kedveznek a holdbázisok létesítésének, bár itt a legnagyobb a besugárzás mértéke.

Nemrégiben egy amerikai kutatócsoport a Clementine-űrszonda felvételei alapján kimutatta, hogy a Hold északi pólusának közelében található Peary-kráter magasabban fekvő részein léteznek olyan területek, ahol a Nap soha nem bukik a horizont alá - legalábbis a Clementine-űrszonda mintegy három és fél hónapos működése során készített felvételei alapján. Ezeken a helyeken a számítások szerint a felszíni hőmérséklet akár a -50 Celsius-fokot is elérheti.

Az egész évben napsütötte vidékek közelében található néhány olyan kráter is, amelyekben viszont éppen az állandó sötétség birodalma honol - belsejüket ugyanis soha nem éri napfény. Ez azért izgalmas, mert Földünkhöz hasonlóan a Holdra is jelentős mennyiségű vizet szállíthattak az üstökösök évmilliárdokkal ezelőtt, és ennek egy része csak itt, a pólusok sötét, hideg krátereinek mélyén maradhatott meg. 1994-ben a Clementine-űrszonda, majd 1998-ban a Lunar Prospector is talált arra utaló nyomokat, hogy a Hold pólusainak közelében jelentős mennyiségű fagyott vízjég lehet.

Mindezek alapján tehát úgy tűnik, hogy a Hold északi pólusának közelében kedvező feltételek találhatók egy holdbázis megépítésére: a napsütötte területen üzemeltethető maga a bázis, és nem kell messzire menni a vízért sem. Az emberes Hold-expedíciók elindulása előtt azonban biztosan meg kell állapítani, valóban van-e jég a Hold pólusainak környékén, és ha igen, fel kell térképezni ennek pontos elhelyezkedését és mennyiségét is.

A NASA 2008-ra tervezi a Lunar Reconaissance Orbiter (LRO) űrszonda indítását, amely a Hold körül keringve hat tudományos műszerrel legalább egy évig térképezi majd az égitest felszínét. A NASA nagyszabású tervei szerint azonban ez még csak a kezdet: az űrszondát évente követi majd egy újabb, egészen 2020-ig, amikorra az első emberes expedíciót tervezik.

Cs. T. - S. A.