Az első tó nyoma a Titanon

Az eddigi legbiztosabb "tójelölt" nyomát figyelte meg a Titanon a Cassini-űrszonda.

A Titannak, a Szaturnusz legnagyobb holdjának felszínén már régóta szénhidrogén tavakat feltételeznek a szakemberek. Erre eredetileg a légköri metán jelenlétéből következtettek, amely a Nap ultraibolya sugárzásától lebomlana, ha nem volna felszíni utánpótlása. Az utánpótlást legegyszerűbben tavak szolgáltathatják, amelyekből a metán folyamatosan párolog a légkörbe. Néhány földi radarmegfigyelés alá is támasztotta, mások viszont nem erősítették meg a tavak létét. Ugyanakkor a Huygens leszállóegysége folyóvölgyekre emlékeztető mélyedéseket, földi tengerpartokra és szigetekre hasonlító tájképet örökített meg légköri ereszkedése közben. Egyes felhők pedig olyan gyorsan tűnnek el a hold atmoszférájából, mintha tartalmuk szó szerint kihullana belőlük - azaz a földi vízhez hasonló szénhidrogén-körforgás várható az égitesten.

Ugyanakkor a Cassini-űrszonda eddigi megfigyelései nem erősítették meg a tavak létét. A berendezés 2004. október 26-án 1200 km-re haladt el a Titan közelében, mialatt vizuális és infravörös térképező spektrométerével figyelte a holdat. Az ekkor készített elemzések alapján nyoma sem mutatkozott tavaknak. Azóta is folyamatosan dolgozik a szonda, és radarjával már több sima, tóra emlékeztető foltot is rögzített, amelyek alakja többnyire kerekded és méretük általában 30 km alatti.

Az egyik legszebb "tó gyanúsított" egy sima felszínű, egyenes peremű folt, amely radarvisszaverő képességében elüt a környezetétől - mint az egy folyékony szénhidrogénnel feltöltött tó esetén várható is. A mellékelt felvétel közepétől balra felfelé lévő sötét folt a feltételezett tó, a piros kereszt pedig a déli pólus helyét jelöli. A fotót a 2005. június 6-i közelítés során, az infravörös tartományban, a holdtól 450 ezer km-re rögzítet három képből állították össze. A sötét képződmény 234x73 km-es méretével az Egyesült Államok területén található Ontario-tóhoz hasonló kiterjedésű.

A feltételezett tó a Titan felhőkkel sűrűn borított déli sarkvidékén húzódik, ahol bőséges metán esők várhatók. Természetesen egyelőre ez sem perdöntő bizonyítéknak a tavak léte mellett, lehet hogy csak egy ősi tó kiszáradt fenekét vagy egyszerűen egy sima aljzatú krátert látunk. Elképzelhető, hogy a Cassini üzemelésének további két éve során a konvektív felhők, és velük együtt talán a tavak is, a Titan évszakos változásainak megfelelően az egyenlítő felé tolódnak.