Egy káprázatos galaxis - a hét asztrofotója

2005.10.07. 7:31

Az NGC 1350 galaxis érdekesen kanyargó spirálkarjai láthatók a hét asztrofotóján.  A felvétel látványosan mutatja, hogy a spirális csillagvárosok alakja igen változatos, és gyakran eltér a tankönyvekben ábrázolt formától.

Az NGC 1350 jelű csillagváros a Fornax csillagkép irányában látható spirális galaxis. A nagy központi maggal és furcsa spirálkarokkal bíró objektumot a szakemberek az Sa(r) galaxistípusba sorolják. A magtól kifelé haladva egy fényesebb belső, majd egy valamivel halványabb külső gyűrű is látszik benne. Két nagy spirálkarja erősen meggörbülve egy gyűrűt formáz a centrum körül. A galaxis 130 ezer fényéves átmérőjével alig nagyobb a Tejútrendszernél.

Érdemes a karok kék színét megfigyelni, amiért a fiatal, nagytömegű és forró felszínű, kékes árnyalatú csillagok felelnek. A galaxis belső vidékének kicsit sárgás színét pedig sok idős, kisebb tömegű, ugyanakkor hosszú élettartamú csillag hozza létre. A sűrű, átlátszatlan csillagközi molekulafelhők hálózata barnás árnyalatú, fényelnyelő mintázat formájában figyelhető meg, elsősorban a galaxis belső vidéken. Az NGC 1350 külső részei annyira átlátszóak, hogy a még távolabb lévő és kis látszó méretű háttérgalaxisok is átsejlenek rajta.

A felvételt az ESO VLT Kueyen teleszkópjának FORS2 detektorárával 2000. január 26-án rögzítették. A mindössze 16 perces expozíciós idővel készített fotó jól mutatja a műszer rendkívüli fénygyűjtő képességét. A mellékelt képen ábrázolt égterület mérete 8x5 ívperc.

A galaxis látványos megjelenése mellett érdemes elgondolkodni néhány kevésbé feltűnő, de szintén érdekes tényen. Amikor a fotón megörökített fény elhagyta a 85 millió fényévre lévő csillagvárost, a Földön még a dinoszauruszok uralkodtak, és Dél-Amerika még nem kapcsolódott Észak-Amerikához. A Tejútrendszer centruma körül keringő Nap pedig pályáján még 60 ezer fényévvel hátrébb tartott, mint ahol ma elhelyezkedik.

Forrás: ESO

Az NGC 1350 sajátosan tekeredő spirálkarjai. A kép nagyméretű változatának letöltése (fotó: ESO)

Mindezek mellett arról se feledkezzünk meg, hogy egy galaxis látható anyaga nem csak a feltűnő spirálkarokban koncentrálódik. A spirálkarok olyan sűrűséghullámoknak tekintendők, amelyekben átmenetileg enyhén megnő az anyag sűrűsége. Ez azonban csak néhány százalékos növekedést jelent. Azért ilyen feltűnőek a karok, mert aktív csillagkeletkezés zajlik bennük.

A spirálkarokban kisebb és nagyobb tömegű csillagok egyaránt kialakulnak. A tömeg és így az égitestek többségét is a kisebb tömegű, még a Napunknál is könnyebb, halvány csillagok teszik ki. Ezeknél sokkal feltűnőbbek a nagytömegű, fényes óriások, amelyek a környezetükben lévő gázt is ionizálják, fénylő csillagközi felhőket létrehozva. Mivel a nagytömegű csillagok rövid életűek, csak szülőhelyükhöz közel, azaz a spirálkarokban sugároznak. Ettől is olyan feltűnőek a galaxisok spirálkarjai, pedig majdnem ugyanannyi égitest található itt is, mint a korong többi részén.

Korábban:
Egy óriási gömbhalmaz - a hét asztrofotója
Galaktikus karambol - a hét asztrofotója
A Plútó új térképe - a hét asztrofotója
Az első földönkívüli hegymászás - a hét asztrofotója
A Tejútrendszer önarcképe - a hét asztrofotója
Galaktikus állatkert - a hét asztrofotója
Ragyogó hófolt a Marson - a hét asztrofotója

Jégsziklák az Enceladuson - a hét asztrofotója
Gigantikus homokdűne - a hét asztrofotója
Kék napnyugta a vörös bolygón - a hét asztrofotója

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK