Csillagszél fújta hegyek - a hét asztrofotója

Vágólapra másolva!
A hét asztrofotóján ezúttal egy csillagközi felhőt láthatunk, amelyben egy újszülött égitest sugárzása nyomja össze a környezetében lévő gáz- és poranyagot, hegyekre emlékeztető képződményeket formálva.
Vágólapra másolva!

A Spitzer-űrteleszkóp infravörös kamerájával a Cassiopeia csillagképben látható W5 jelű, nagytömegű csillagkeletkezési régiót örökítették meg. A ködösség mintegy 7000 fényévre van tőlünk, és sok fiatal csillagának tömege a 10 naptömeget is meghaladja. Lori Allen (CfA) és kollégái azt vizsgálták, milyen hatással van a ködben lévő, rendkívül nagy energiakibocsátású csillag a környezetében születő új égitestekre.

A nagytömegű objektum erős csillagszelével megpróbálja elfújni a közelében lévő gázt és port - de eközben a felhőben sűrűsödéseket is létrehoz. Az így összepréselt anyagban további csillagok születhetnek. A folyamatot azonban nehéz bizonyítani, mivel a csillagokat születésük után sokáig a körülöttük lévő felhő maradványa rejti. Utóbbi az optikai tartományban átlátszatlan, azonban az infravörös hullámhosszakon bepillanthatunk a felhők belsejébe - itt lép munkába a Spitzer-űrteleszkóp.

A hét asztofotójaként bemutatott felvételt 2005. november 9-én rögzítette a Föld körül keringő Spitzer. A W5 csillagkeletkezési régió keleti részének egy 34x26 ívperc látszó méretű vidékét mutatja a kép, amely a valóságban kb. 50 fényév átmérőjű. A felforrósodott gázanyagnak az infravörös tartományban rögzített sugárzását hamis színekkel jelenítették meg a képen: a kék a 3,6 mikrométeres, a zöld a 4,5 mikrométeres, a narancs az 5,8 mikrométeres, a vörös pedig a 8,0 mikrométeres hullámhosszakat jelöli.

A fent említett nagy energia-kibocsátású csillag nem látható: a képen kívül, jobbra felfelé helyezkedik el. Irányát a hegy formájú nyúlványok jól mutatják. A két hatalmas nyúlványt ennek a csillagnak a sugárzása és csillagszele formálta, a nyúlványok belsejében pedig a sűrű gáz- és poranyagból sok tucat csillag született nemrég. Utóbbi égitestek a két nyúlvány felső végén a legfeltűnőbbek, ahol egy-egy kis halmazt alkotnak.

A kérdés az, hogy ez a két halmaz milyen kapcsolatban áll a fent említett csillaggal, amely a nyúlványokat kialakította. Egyelőre sajnos nem sikerült biztosan megállapítani, hogy a fenti két halmaz a központi, erősen sugárzó csillaggal egyszerre, vagy azután született. A második eset felelne meg a várakozásoknak, tehát amennyiben a nagy égitest váltotta ki a halmaz tagjainak keletkezését. Idővel ezek a csillagok is hasonló hatást válthatnak ki: szintén összenyomhatják a közelükben lévő gázt és port, újabb csillagkeletkezést váltva ki.

Forrás: NASA/JPL-Caltech/Harvard-Smithsonian CfA/ESA/STScI

A W5 csillagkeletkezési régió 50 fényév átmérőjű részlete a Spitzer-űrteleszkóp felvételén. A kép nagyméretű változatának letöltése (fotó: NASA/JPL-Caltech/Harvard-Smithsonian CfA/ESA/STScI)

Míg a korábbi, optikai tartományban rögzített felvételeken csak a nyúlványok külső felülete látszott, most az infravörös fotók rámutattak, hogy a feltételezéseknek megfelelően az összenyomódó nyúlványok belsejében ideálisak a körülmények a csillagok születéséhez. Az így kialakult égitestek korának meghatározásával talán sikerül majd megbecsülni a gázanyag múltbéli összenyomódási sebességét és az események időbeli lefolyását.

Forrás: NASA/JPL-Caltech/L. Allen (Harvard-Smithsonian CfA))

A Spitzer-űrteleszkóppal most készített felvételen (nagy kép) és a HST-vel korábban rögzített képen (középen, kis kép) a hasonló, elnyúlt felhők mérete hasonlítható össze (fotó: NASA/JPL-Caltech/L. Allen (Harvard-Smithsonian CfA))

A Spitzer képeinek vöröses nyúlványai a Hubble-űrtávcsővel (HST) a Sas-ködről készített fotóra emlékeztetnek, amelyet még 1995-ben rögzítettek. A régebbi HST-felvételen is egy csillagkeletkezési régió látszik, amelyben a nemrég született égitestek erős csillagszele és sugárzása elpárologtatja a felhő anyagát, ami csak a legsűrűbb csomók környékén marad meg. A folyamat eredményeként szintén elnyúlt képződmények jöttek létre. Újonnan megörökített társaik azonban közel 10-szer nagyobbak a HST régebbi célpontjainál.

Korábban:
Páratlan képek egy bizarr kisbolygó felszínéről - a hét asztrofotója
Látványos galaxis egy új óriástávcsőben - a hét asztrofotója
Az űrteleszkóp képe a Holdról - a hét asztrofotója
Egy napfolt részletei - a hét asztrofotója
Egy káprázatos galaxis - a hét asztrofotója
Egy óriási gömbhalmaz - a hét asztrofotója
Galaktikus karambol - a hét asztrofotója
A Plútó új térképe - a hét asztrofotója
Az első földönkívüli hegymászás - a hét asztrofotója
A Tejútrendszer önarcképe - a hét asztrofotója
Galaktikus állatkert - a hét asztrofotója
Ragyogó hófolt a Marson - a hét asztrofotója

Jégsziklák az Enceladuson - a hét asztrofotója
Gigantikus homokdűne - a hét asztrofotója
Kék napnyugta a vörös bolygón - a hét asztrofotója