A Millenáris Park területén 2005 decemberében megnyílt Jövő Házában az új genetika, a klónozás, az őssejtek, a genetikailag módosított organizmusok és a génterápia világával is megismerkedhetnek a látogatók. Az Élet a tervezőasztalon c. kiállítás képeinek megtekintése mellett a virtuális laboratóriumokban Ön is kipróbálhatja az új gyógyászati megoldásokat, rövid filmeket tekinthet meg, valódi kromoszómákat láthat mikroszkópban, és belelapozhat a genetikai könyvtár egyik kötetébe.

A földi élet mintegy négymilliárd éves történetében a 21. század elején érkezett el az a pillanat, amikor egy faj "elolvasta saját receptjét", saját felépítésének és működésének leírását. 2003 áprilisában befejeződött az emberi genetikai állomány, a genom feltérképezése. Rögzítettük azt a mintegy 3 milliárd "betűből" álló szöveget, amely az emberi léttel kapcsolatos legmélyebb titkok kincsesházát rejti magában. Az igazi feladat a szöveg értelmezése, amely máris óriási lendülettel zajlik. Olyan korszakban élünk, amelynek forradalmi eredményei egy újfajta orvostudomány kialakulását ígérik, és amelyben az orvosok a genetikai hátteret ismerve gyógyítják majd a betegségeket.

Forrás: [origo]

A kiállítás első része a genetika alapjaiba vezeti be a látogatókat

Az Élet a tervezőasztalon c. kiállításon bepillanthatunk az új genetika rendkívül összetett és szertágazó témakörébe. Az alapvető fogalmak elsajátítása után a látogatók a genomika, a klónozás, az őssejtek, a genetikailag módosított organizmusok és a génterápia világával ismerkedhetnek, a jövő gyógyászati lehetőségeinek fényében. Megtudhatjuk, miért ígéri az új orvostudomány a betegségek gyorsabb és pontosabb megállapítását, a célzott terápiás megoldásokat, a genetikai információk alapján megtervezett gyógyszermolekulákat és védőoltásokat, a személyre szabott gyógyszereket és kezelést.

Forrás: [origo]

Interaktív animációkat is kipróbálhatunk: például egeret klónozhatunk, őssejt- és génterápiával kezelhetünk betegeket

A kiállítás látványos képeinek megtekintése mellett a virtuális laboratóriumokban Ön is kipróbálhatja az új gyógyászati megoldásokat, rövid filmeket tekinthet meg, valódi kromoszómákat láthat mikroszkópban, és belelapozhat a genetikai könyvtár egyik kötetébe.

Forrás: [origo]

A kiállítás a legújabb kutatási eredményeket is bemutatja, a kiállítás szakértőinek közreműködésével

Tévedés lenne azt hinni, hogy a genomikai kutatásokra alapuló új eredmények egyszerre zúdulnak majd ránk. A modern biológia és orvostudomány fejlődése sokkal gyorsabb, mint azt a legtöbben gondolnánk. Az új eljárások már napjainkban is gyorsan és folyamatosan kerülnek be az orvosi gyakorlatba. Ez gazdasági és etikai problémákat is felvet, amelyről a kiállítás végén kikérjük az Ön véleményét.

Forrás: [origo]

Megismerkedhetünk a klónozás gyógyászati jelentőségével, de a terület problémáival is

- dk -


Nyitvatartás

Egységes nyitvatartás:

kedd-péntek: 9-18 óráig
szombat: 10-21 óráig
vasárnap: 10-19 óráig
hétfő: szünnap
 

Szünnapi, illetve módosított nyitvatartás 2005-ben:

December 24-25-26. - zárva
December 31. - zárva
Téli szünetben, december 27-28-29-30. - nyitva: 10-19 óráig
 

Szünnapi, illetve módosított nyitvatartás 2006-ban:

Január 1-2. - zárva
Április 17. - Húsvét hétfő
December 24-25-26. - zárva
December 31. - zárva
Tavaszi, őszi és téli szünetben - nyitva: 10-19 óráig