A Beagle-2 becsapódásának nyoma

2006.01.03. 9:16

A Beagle-2 űrszonda 2003. december 19-én vált külön a Mars Expresstől, majd hat nappal később kellett volna leszállnia a vörös bolygóra. A légkörbe sikeresen be is lépett, de többet nem adott hírt magáról. Elképzelhető, hogy a szonda becsapódásának nyomára bukkantak.

Mint arra sokan emlékezhetnek, a Beagle-2 egy szerény anyagi támogatással készített, kis méretű brit Mars-szonda volt. Az európai Mars Express fedélzetén jutott el a vörös bolygóhoz, majd sikeresen be is lépett annak légkörébe. Ezután azonban megszakadt vele a kapcsolat, ami azért is sajnálatos, mert úttörő jellegű kísérleteket végzett volna a felszínen. A 65 cm átmérőjű űreszköz Charles Darwin kutatóhajójának nevét viselte, amelyen a tudós az 1830-as években A fajok eredete című munkájának alapjait megvetette. A névválasztás nem véletlen, hiszen a szonda fő feladata életnyomok keresése volt. Többek között képes lett volna 6 mikrométeres felbontással vizsgálni a kőzetfelszíneket, MOLE nevű berendezésével pedig elsőként hatolt volna több tucat cm mélyen a felszín alá.

Eltűnése után a szonda nyomait sokat keresték a Mars Global Surveyor (MGS) felvételein, azonban nem akadtak rá. Ez nem is meglepetés, mivel maga az űreszköz mindössze egyetlen pixelt tenne ki a képeken.

A felvételek későbbi elemzésekor azonban Lutz Richter (German Aerospace, Cologne, a MOLE egyik készítője) talált egy krátert a vélt becsapódás térségében, amelynek megjelenése szerinte a Beagle-2 "kemény landolásávál" is magyarázható.

A kráterről (lásd a képen) eredetileg úgy gondolták, hogy belsejét sötét színű, szélfútta üledék tölti ki. Richter megfigyelései szerint azonban a környéken nincs olyan anyag, amely ezt a kitöltést és a sötét színt a kráterben felhalmozódva létrehozhatná. Véleménye szerint elképzelhető, hogy valami a felszínbe csapódva kihantolta a mélyebben fekvő rétegeket - és ez a Beagle-2 is lehetett. Az űreszköz talán a kráter meredek lejtőjén ért először felszínt, majd innen legurult. A képen látható sötétebb foltokat a guruló szonda légzsákjai hozhatták létre a felszíni anyag elmozdításával - mondja Richter.

A Beagle-2 elvesztésének okát egyelőre nem ismerik. Az egyik feltételezés szerint a térségben dúló porvihar egyik hatásaként a légköri sűrűség annyira csökkent, hogy az ejtőernyők nem tudták a szükséges alacsony sebességre lelassítani a szondát, amely így túl gyorsan csapódott a felszínbe. Ha a fenti képen valóban a felfúvódott légzsákok hagytak nyomot a kráterben, az arra utal, hogy legalább a légköri belépés sikeres volt. A probléma tehát nem a hővédőpajzsnál, hanem később jelentkezett. Sajnos a szondán nem volt olyan jeladó, amelyen keresztül ereszkedés közben is sugárzott volna információt - így a légköri belépés utáni eseményekről nincs ismeretünk. Talán a Mars Reconnaisance Orbiter 25 cm-es felbontású képei választ adnak majd a fenti kérdésekre.

KAPCSOLÓDÓ CIKK