Nagyobb a Plútónál az új égitest

Egy új mérés révén sikerült a Plútón túl felfedezett, eddigi legnagyobb Kuiper-objektum átmérőjét megállapítani, amely 3000 km-es méretével biztosan nagyobb a Plútónál.

Ahhoz, hogy a Naprendszerben egy távoli égitest méretét meg tudjuk becsülni, meg kell mérni, hogy az a ráeső fénynek mekkora részét veri vissza. A fényvisszaverő képesség, azaz albedo megállapítása azonban nehéz feladat.

Frank Bertoldi (University of Bonn, MPIfR) és kollégái a spanyolországi, 30 méteres IRAM rádióteleszkóp és az arra rögzített MAMBO detektor segítségével vizsgálták a ma ismert legnagyobb, Neptunuszon túli Kuiper-objektumot, a 2003 UB313-t. Az égitest sugárzását az 1,2 mm-es hullámhosszon mérték 2005. augusztus 19. és 27. között, összesen 5,6 órányi észlelési időn keresztül. Ezen a hullámhosszon az objektum sugárzása a méretétől és a hőmérsékletétől függ, a visszavert napfény közvetlenül itt nem befolyásolja a mért intenzitást.

Mindezek alapján rámutattak, hogy a 2003 UB313 a ráeső napsugárzásnak kb. 60%-át veri vissza, azaz 300 km-es bizonytalansággal állítható, hogy 3000 km átmérőjű. Eszerint mintegy 700 km-rel nagyobb a Plútónál, azaz egyértelmű lett: többé már nem a Plútó a legnagyobb a ma ismert Kuiper-objektumok közül. Eszerint a 2003 UB313 a legnagyobb objektum a Naprendszerben, amelyet a Neptunusz 1846-os felfedezése óta találtunk. A fenti albedo értéke egyébként közel áll a Plútó, mintegy 51%-os fényvisszaverő képességéhez, és lényegesen nagyobb az ugyancsak a távoli zónában keringő, kisebb üstökösmagokra feltételezett 4%-nál.

A Plútó felszíni hőmérsékletének megállapítása is érdekes eredményre vezetett. A fentiektől függetlenül egy másik kutatócsoport a Keck-tleszkópokkal és a Smithsonian Intézet szubmilliméteres teleszkópjával próbálta meghatározni, mennyire hideg a Plútó. A mérés egyik nehézsége, hogy a Földről nézve a Plútótól mindössze 0,9 ívmásodperc távolságra mutatkozik legnagyobb holdja, a Charon. (Ez körülbelül olyan szögtávolság, mint amely alatt két, egymástól egy araszra lévő ujjunk látszana Budapesről nézve, ha Hatvanban állnánk).

A Plútó felszínén 43 K körüli értéket mértek, míg a Charonon 53 K uralkodik. A Plútó felszíni hőmérséklete valamivel alacsonyabb, mint azt korábban becsülték a szakemberek. Ennek legvalószínűbb magyarázata, hogy a felszíni nitrogénjégben elnyelődő napfény azt szublimálásra készteti. Ez a folyamat táplálja a ritka nitrogénlégkört, és egyben a szilárdból gáz halmazállapotba történő fázisátalakulás a hőmérséklet csökkenésével jár.

A Föld és a Neptunuszon túl keringő, eddig felfedezett legnagyobb égitestek méretének összehasonlítása (fotó: Max Planc Institute für Radionomie)

Kereszturi Ákos