Egy galaxis szikrázó spirálkarjai - a hét asztrofotója

Ezúttal az NGC 1309 jelű galaxis a hét asztrofotója. A képen a spirális galaxisok jellegzetes képződményei: az aktív csillagkeletkezési régiók és a fényelnyelő csillagközi felhők jól megfigyelhetők a spirálkarokban.

Az NGC 1309 egy spirális galaxis, amely tőlünk kb. 100 millió fényévre helyezkedik el. A közel 200 tagot számláló Eridanus galaxishalmaz tagja, amelynek érdekessége, hogy galaxisai közül sok szegény csillagközi gázban. Ezt a jelenséget feltehetőleg a tagok közötti erős árapály kölcsönhatások okozták, a gáz jelentős részét kiszórva az egyes csillagvárosokból. Maga az Eridanus halmaz egy viszonylag laza csoportosulás, de kisebb és sűrűbb részeket is tartalmaz, főleg ezekben találhatók a gázanyagban leginkább szegény galaxisok.

A Hubble-űrteleszkóppal ezúttal az Eridanus halmazban egy gázban gazdag és ezért látványos csillagkeletkezést, valamint spirális szerkezetet mutató csillagvárost tanulmányoztak. A kérdéses NGC 1309 egy Sc típusú spirális galaxis, amelynek korongjára közel merőlegesen látunk rá, a benne lévő szerkezetek ezért látványosan rajzolódnak ki a képeken.

A Hubble-űrteleszkóppal a látható és az infravörös tartományban egyaránt megörökítették az objektumot. Az infravörösben igen feltűnőek a nagytömegű és rövid élettartamú, vörös óriás állapotba felfúvódott óriáscsillagok. Ezek csak születési helyük: esetünkben a spirálkarok közelében tündökölnek, így látványosan rajzolják ki a spirális szerkezetet.

Az NGC 1309 nem csak a szép megjelenése miatt tart érdeklődésre számot. A csillagvárosban 2002 őszén lángolt fel az SN 2002fk jelű, Ia típusú szupernóva. A Hubble-űrteleszkóp ACS kamerájával sok cefeida változócsillagot is sikerült azonosítani a galaxisban, amelyekkel a csillagváros távolsága pontosítható. Ennek ismerete pedig az Ia típusú szupernóvák abszolút fényességének meghatározását segíti, amelyet azután a Világegyetem igen távoli objektumainak vizsgálatában használhatunk fel. Az így nyert eredményekből pedig a Hubble-konstansra és a Világegyetem tágulási ütemére következtethetünk.

Az NGC 1309 a Hubble-űrteleszkóp felvételén. A kép nagyméretű változatának letöltése (fotó: NASA, ESA, The Hubble Heritage Team (STScI/AURA), A. Riess (STScI))

A mellékelt képet nem a szupernóva fellángolásakor, hanem lényegesen később, csak 2005 augusztusában és szeptemberében rögzítették. A felvételen a kék szín az intenzív csillagkeletkezést mutató spirálkarokat jelzi, a vörös szín ugyanitt a csillagközi port mutatja. Utóbbi szintén látványos a spirálkarok mentén, szakadozott vonulata egészen a magig követhető. A galaxis magja pedig a sok idős csillag miatt sárgás árnyalatú. Az NGC 1309 mellett a háttérben több távoli csillagváros is megfigyelhető, apró diffúz foltok formájában. Ezek közül is legfeltűnőbb a balra fent látható, szintén spirális szerkezetű galaxis.

Kereszturi Ákos

Korábban:
A legrészletesebb felvétel az Orion-ködről - a hét asztrofotója
Egy törpecsillag apró bolygója - a hét asztrofotója
Tóba dobott kavics az űrben - a hét asztrofotója
Szétszóródó fémek az űrben - a hét asztrofotója
Rénszarvasok a Nap előtt - a hét asztrofotója
Sarki fények a Marson - a hét asztrofotója
Gejzírek az Enceladuson - a hét asztrofotója
Hatalmas gázbuborék az űrben - a hét asztrofotója
Új térkép a Titanról - a hét asztrofotója
Páratlan képek egy bizarr kisbolygó felszínéről - a hét asztrofotója
Látványos galaxis egy új óriástávcsőben - a hét asztrofotója
Az űrteleszkóp képe a Holdról - a hét asztrofotója
Egy napfolt részletei - a hét asztrofotója
Egy káprázatos galaxis - a hét asztrofotója
Egy óriási gömbhalmaz - a hét asztrofotója
Galaktikus karambol - a hét asztrofotója
A Plútó új térképe - a hét asztrofotója
Az első földönkívüli hegymászás - a hét asztrofotója
A Tejútrendszer önarcképe - a hét asztrofotója
Galaktikus állatkert - a hét asztrofotója
Ragyogó hófolt a Marson - a hét asztrofotója
Jégsziklák az Enceladuson - a hét asztrofotója
Gigantikus homokdűne - a hét asztrofotója
Kék napnyugta a vörös bolygón - a hét asztrofotója