Új látnivalók az Állatkertben

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Állat- és Növénykert idén ünnepli fennállásának 140. évét. A jubileumi emlékév során az intézmény számos programmal emlékezik meg gazdag múltjáról, az Állatkerthez kötődő hagyományokról. Az évadnyitó keretében felavatták az Állatkert legújabb létesítményeit, a Pápuaröpdét, illetve a Papagáj-lak névre keresztelt állatházakat és a hozzájuk tartozó röpdéket.
Vágólapra másolva!

A jubileumi emlékév az Állatkert harangjának megkondításával vette kezdetét április 13-án. A 8,7 kg-os bronz harangot felirata szerint Walser Ferenc öntötte a "Budapesti Állat Kerti Társulat" számára 1893-ban, ám tudomásunk szerint legalább kilencven éve nem kondították meg.

Leleplezték azt az emléktáblát is, amelyet a kert 140 éves történetének emlékére, és a nagy elődök tiszteletére készíttetett el az Állatkert igazgatósága. Az emléktábla egyébként az Állatkert legrégebbi épületére, a Bagolyvárra került. (A Bagolyvárat 1866-ban, vagyis az Állatkert alapításakor építették. Eredetileg a kert egy másik pontján állt, 1912-ben helyezték át mai helyére.)

A világ egyik legrégebbi állatkertje

Napjainkban több ezer állatkert működik világszere. A többségük csak néhány évtizedes múltra tekint vissza, de a világ legrégebbi állatkertjei száz esztendőnél is régebb ideje léteznek. A megnyitás sorrendjét tekintve a ma is létező állatkertek az alábbiak szerint következnek egymás után:

Bécs/Schönbrunn (1752), Madrid (1774), London (1828), Dublin (1831), Bristol (1835), Manchester (1836), Amszterdam (1838), Antwerpen (1843), Berlin (1844), Marseilles (1855), Rotterdam (1857), Párizs II. (1858), Frankfurt am Main (1858), Koppenhága (1859), Philadelphia (1859), Köln (1860), Drezda (1861), Melbourne (1862), Moszkva (1864), New York/Manhattan (1865), Szentpétervár (1865), Hannover (1865), Wroclaw (1865), Karlsruhe (1865), Budapest (1866).

A Fővárosi Állat- és Növénykert tehát egyike a világ legrégebbi állatkertjeinek, kapuit 1866. augusztus 9-én nyitotta meg. A népszerű intézmény idén 140 éves, régebb óta létezik, mint Budapest, amely előbb Buda és Óbuda, illetve Pest egyesítésével lényegében csak 1872-73-ban jött létre.