Szétszéledtek az állatkerti Nagyszikla vadjai

Vágólapra másolva!
Aki a Fővárosi Állatkertbe látogat, hiába keresi a Nagyszikla oldalában a kecskéket, páviánokat, barlangjainak árnyékában sem hűsölnek a medvék. A több ragadozófajnak is otthont adó sziklát ugyanis felújítják. Egyes fajok a kert egyéb állataihoz bekvártélyozva vészelik át a "lakásfelújítást", másokat vidéki állatkertek fogadtak be.
Vágólapra másolva!

Az állatkerti 34 méter magas Nagyszikla Végh Gyula mérnök és Benke Gyula szobrászművész tervei alapján 1909 és 1912 között épült. Vasbeton vázra épült cementbeton héjazatát úgy alakították ki, hogy valóban létező kőzetekre emlékeztessenek, így a műszikla a Karszt-hegység szürke mészkövét utánozza, a tetején pedig egy dolomit "sisakot" alakítottak ki a kőművesek. Az állatkertekben egykor divatos műsziklákból Európában csak négy maradt meg: a hamburgi, a párizsi és a két budapesti. Ezek közül azonban a mi Nagysziklánk a legtermészetesebb megjelenésű.

A Nagyszikla története során több ízben is megsérült, átfogó rekonstrukciója évek óta húzódik. A most megkezdett munkálatokkal nemcsak műszakilag újul meg, hanem a környezetében lakó állatok is tágasabb és korszerűbb férőhelyet kapnak.

Ki hova került?

A felújítás idején a kis panda (vörös macskamedve) és a fehérfejű rétisas (Johny) az állatsimogató és a Kós Madárház között látható. A csíkoshiéna a Nyugat-Afrikaházba, a szervál mellé költözött, az ormányosmedvék (koatik) a Nyugat-Afrikaház és a perzsa leopárdok között várják a látogatókat, akárcsak a lámák a Teveház egyik kifutójában.

A többi állatnak nem maradt hely a budapesti állatkertben, így a galléros pávián csapat a győri Xantus János Állatkertbe, a 23 tagot számláló tarvarjú csapat a veszprémi Kittenberger Kálmán Állat- és Növénykertbe került. A Veszprémi Állatkertnek otthont adó Fejes-völgy domborzati viszonyai, éghajlata révén kitűnő élettérrel szolgálna a ritka, Európában már a középkorban kiirtott íbiszfaj számára. A kert grizzly párja, Sheriff és Sára, valamint Maci, az örvös medve a veresegyházi medvemenhelyen várja ki, hogy a törvényi előírásoknak is megfelelő, szebb és tágasabb, kifutójukat birtokba vehessék. Az átadásra várhatóan 2007-ben kerül sor.