Leszerelik az indítóállványról az Atlantist

2006.08.28. 12:28

Hazai idő szerint kedden kora délután megszületett a döntés: az Atlantis űrrepülőgépet a közeledő vihar miatt leszerelik a starthelyről, majd az üzemanyag leeresztése után védett, fedett helyre szállítják.

Legfrissebb információk (időpontok hazai időben)

Augusztus 29. (kedd), 12.50

A NASA magyar idő szerint 12:41-kor bejelentette, hogy a közelgő Ernesto miatt megkezdik az  Atlantis leszerelését és a hangárba való visszaszállítását. Az űrrepülőgép szállítóeszközével kapcsolatban felmerült probléma további három órával növeli a művelet időtartamát az eredeti tervekhez képest. A szállítással pedig sietni kell, mivel útközben az Atlantist semmi nem védi az esetleges villámcsapásoktól, és a szél már a bejelentéskor is erősen fújt.

Augusztus 29. (kedd), 0.10

Az előrejelzések szerint az Ernesto viharzónája szerda este éri el a Kennedy Űrközpont indítóhelyét. Az űrrepülőgép megóvása érdekében a legközelebb keddre tervezett start elhalasztása mellett döntöttek a szakemberek. Nem kizárt, hogy az Atlantist le kell szerelni, és az üzemanyag leeresztése után biztonságos, fedett helyre szállítani - még a vihar szélrohamainak felerősödése előtt. Az átszállítás kb. 7 kilométeres távolságának megtételéhez közel hat óra szükséges, ezért ha az erős szeleket el akarják kerülni, a "visszavonulásnak" időben, legkésőbb kedd délben el kell indulnia.

A következő napok eseményeit tehát a viharzóna viselkedése dönti majd el. Mindenesetre az Atlantis esetleges leszerelése után nyolc nap kell ahhoz, hogy az ismét kész legyen a repülésre, ami már nehezen egyeztethető össze a legkésőbbre kitűzött szeptember 7-i starttal. Szeptember 7-ig azért szeretnének elindulni, mert szeptember közepén már egy orosz Szojuz-űrhajó indul az űrállomáshoz, amelynek az Atlantissal egyidejű repülése és az űrállomásnál való jelenléte túl bonyolultá tenné a logisztikai helyzetet.

Az is egy lehetőség, hogy a Szojuz starját tolják el néhány nappal. Az oroszok azonban ezt nem szívesen tennék meg, mivel akkor a következő orosz űrhajó tervezett visszatérése már éjszakára esne. A NASA pedig az Atlantist akarja mindenképpen nappal indítani, hogy a leváló szigetelés darabjait jól megfigyelhessék. Az egyes indítási ablakok tehát igen szűkek, és befolyásolják is egymást. Arról egyelőre nincs hír, hogy a két űrügynökség ez ügyben egyeztetéseket kezdett volna.

Amennyiben az Atlantis nem tud szeptember 7-e előtt indulni - illetve az oroszok sem csúsztatnak -, a startot októberre is halaszthatják, ez pedig a decemberre tervezett következő űrrepülőgépes küldetést fogja januárra tolni. Az egész program tehát jelentős késést szenvedhet.

Hétfői információk (augusztus 28.)

A Kennedy Űrközpont 39B jelű indítóállványán már augusztus 2-a óta várakozik az Atlantis űrrepülőgép. Az indítási ablak szeptember 13-ig van nyitva, azonban a szintén hamarosan startoló Szojuz-űrhajótól időben elkülönülve szeretnének az ISS-hez csatlakozni, ezért szeptember 7-ig indítani akarják az Atlantist.

Az indulás korábbi lehetséges dátuma még augusztus 27-e volt, amelyet a kedvezőtlen időjárás miatt elhalasztottak. Az eredetileg hurrikán státuszból kisebb trópusi viharrá szelídült Ernesto miatt a start tovább tolódik, az újabb lehetséges időponttal kapcsolatos döntést hétfőn, azaz ma hozzák meg.

Az előrejelzések szerint a vihar maximum 40 csomós szelet eredményezhet a floridai indítóállásnál. Ezt elméletileg károsodás nélkül kibírja az állványon lévő Atlantis - azonban ha vissza akarják hozni a startpadról, akkor a szállítás alatt már csak 20 csomós szelet tekintenek veszélytelennek a szakemberek.

A bonyolult műveletre azonban könnyen szükség lehet, mivel még egy kisebb vihar is tartogat veszélyeket a szabadban várakozó űrrepülőgépre nézve. Pénteken például egy villámcsapás érte a startot kiszolgáló tornyot. Bár az eseményt gond nélkül védte az erre a célra fejlesztett rendszer, elméletileg nem kizárt, hogy a közel 100 ezer amper elvezetésekor olyan áramok indukálódnak az űrrepülőgép vezetékeiben, amelyek károsítják a rendszert. Az ellenőrzések alapján erre szerencsére most nem került sor, de egy hasonló villámcsapásnak nem szívesen teszik ki még egyszer a gépet.

Forrás: NASA-KSC

A fent említett pénteki villámcsapás (fotó: NASA-KSC)

A jelenlegi tervek alapján a start következő lehetséges időpontja magyar idő szerint hétfő este 22 óra vagy kedd 21 óra környéke.

Az Atlantis STS-115 jelzésű küldetése során több új berendezéssel látják el a Nemzetközi Űrállomást, köztük egy 17,5 tonna tömegű új napelemtáblával, és a P3/P4 jelzésű mechanikai merevítőszerkezettel. Míg az elsővel az ISS energiatermelése közel duplájára nő, a másik berendezés a további fejlesztésekhez szolgál alapként.

A programnak természetesen most is szerves része lesz az űrrepülőgép külső felületének ellenőrzése a start után. A feladatokat három űrséta során tervezi végrehajtani a legénység: Brent Jett parancsnok és veterán űrhajós, Chris Ferguson pilóta, Dan Burbank pilóta, valamint Joe Tanner, Steve MacLean és Heidemarie Stefanyshyn-Piper fedélzeti mérnökök. Pontos munkájukra nagy szükség lesz, az űrrepülőgép-program ugyanis jelenleg feszített ütemterv szerint halad. A következő 18 hónapra tervezett összes indítás előfeltétele, hogy az azt megelőző küldetés sikerrel záruljon.

Kereszturi Ákos

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK