Égi kísérőnkről származó, ritka meteoritot találtak az Antarktiszon. A kőzetdarab segíthet a Hold fejlődéstörténetének rekonstruálásában.

A legjobb meteorit-lelőhelyek a növényzet nélküli hatalmas síkságok, ahol a külső erők nagyon lassan alakítják a tájat. Ilyenek például a sivatagok, ahol egyrészt könnyű a felszínt áttekinteni, valamint a szélen kívüli egyéb folyamatok nem takarják be, és nem is mállasztják el a meteoritokat emberi időskálán.

Talán még jobb helyszín az Antarktisz, ahol a hófehér jégtáblákon nem csak könnyebb a sötét meteoritokat észrevenni, hanem egyes helyeken a jég lassú, mélységi áramlása a felszín felé szállítja a korábban lehullott testeket. A felszín pedig néhol szublimál, azaz a jég fogy, és a meteoritok a jégpáncél tetején felhalmozódnak.

Az antartkiszi meteoritok fellelésére az ANSMET nevű program keretében minden év nyarán expedíciókat indítanak. Bár a tavalyi kutatóutak során - részben a kedvezőtlen időjárás miatt - kevesebb meteoritot találtak az elmúlt évekhez képest, akadt köztük egy igazi kuriózum. 2005. december 11-én a Transzantarktiszi-hegység Miller-vonulatánál, 750 km-re a déli pólustól és mindössze 600 méterre a táborhelytől bukkantak egy érdekes meteoritra.

A golflabda méretű, 142,2 g súlyú és MIL 05035 jelzéssel ellátott test a 238. az ANSMET expedíciók keretében fellelt meteoritok között. Gabbró típusú magmás kőzet, amelynek összetétele nagyon hasonlít a holdi bazaltsíkságokéhoz. Az onnan származó mintáknál azonban nagyobb kristályokat tartalmaz, ami arra utal, hogy lassan hűlt le, a Hold felszíne alatt. A testben lévő ún. plagioklász földpátok teljesen üveges szerkezetűvé, maszkelinitté alakultak, ami igen erős, többszörös sokkhatásra utal - tehát sok becsapódás nyomát viseli magán.

Forrás: ANSMET, NASA, NSF

Az MIL 05035 képe a terepen (ANSMET, NASA, NSF)

A meteorit legjobban a szintén antarktiszi Asuka 881757 jelű holdi meteoritra hasonlít, amely a legidősebb bazaltminta égi kísérőnkről. Az új holdmeteorit tanulmányozása sokat segít kísérőnk fejlődésének megértésében. Bár az Apollo-expedíciók nagy mennyiségű kőzetmintát hoztak a Földre, a kőzetek csak néhány szűk helyről származnak. Emellett egyesek szerint elég speciális helyszíni viszonyokat tükröznek - a leszállóhelyek ugyanis elsősorban biztonsági szempontok alapján kijelölt, részben speciális területek voltak, és nem adnak jó általános képet a holdi anyagokról.

Kereszturi Ákos