A Keleti-Alpok - a hét műholdképe

Vágólapra másolva!
Október második hetében Közép-Európa felett egy ezer kilométert is meghaladó méretű felhőmentes zóna alakult ki. Ezen belül gyönyörű műholdfelvétel készült az Alpokról, amelynek a keleti részét eddig még nem mutattuk be.
Vágólapra másolva!

A felvétel északnyugati (bal felső) része Németországhoz, a délnyugati Olaszországhoz, a délkeleti pedig Szlovéniához tartozik. A középső, legnagyobb rész pedig nyugati szomszédunk, Ausztria hegyvidéke.

A Keleti-Alpok - szemben a nyugati rész kristályos kőzeteivel - néhány térséget leszámítva üledékes kőzetekből épül fel. Északi része, amely meredeken emelkedik ki a kép tetején látható dombos előtérből, a Mészkő-Alpok, míg a déli részén a Dolomitokat találjuk. A hó mindenütt jelzi a magasabb gerincek elhelyezkedését, a kép tanúsága szerint október elején kb. 2200 méteren volt a hóhatár (összehasonlításként: a kevésbé csapadékos Kárpátokban most még nem látni összefüggő havas területet a műholdképeken). A kép közepén látható havas hegytömb a Tauern-csoport, benne Ausztria legmagasabb csúcsával, a Grossglocknerrel.

Forrás: ELTE

A felvétel nagyobb méretben, feliratozva

Tavaly ilyenkor...

Érdemes megfigyelni a kép alsó részén a hegyek közül a síkságra kijutó ún. torrensvölgyeket; a Meduna (balra, V-alakban) és a Tagliamento (jobbra) folyók nyomait. A fehéres színt a vízgyűjtő világos színű üledékes kőzetei okozzák, ezek törmelékét hozzák az említett folyók. Hóolvadáskor, tavasszal van e folyók nagyvize, a torrens. Ekkor szállítják a síkságra köves hordalékukat is. Most a napos, csapadékmentes időben alig folyik víz a felhalmozott kövek között.

Európa csúcsai

Az AQUA műhold MODIS-rendszerének képét október 9-én rögzítettük az ELTE műholdvevő állomásán.

Timár Gábor - Kern Anikó (ELTE)