A kígyóknak köszönhetjük éleslátásunkat

Könyveket olvasni vagy pláne az internetet böngészni a legtöbb mai ember kedvenc foglalatossága. Nem is gondolnánk, hogy a kígyók nélkül erre aligha lennénk képesek. Legalábbis azon új elmélet szerint, amely egyenesen azt állítja: a kígyók fenyegetése okán alakult ki őseinknél a közelre való kitűnő látás.

A meglepő, hagyományos magyarázatoknak ellentmondó hipotézist Lynn Isbell antropológus (Davis Egyetem, Kalifornia) tette közzé a Human Evolution című lapban.

Az egyik korábbi elmélet szerint kistermetű főemlős-őseink elsősorban rovarokat fogyasztottak, és ezek begyűjtésében jelentett számukra előnyt a látás által vezérelt megragadás - amihez valóban jól kell közelre látni. Ésszerűnek tűnő elgondolás, amelyet mostanáig nem sok kutatónak jutott eszébe megkérdőjelezni. Lynn Isbellnek sem - egészen egy afrikai incidens-sorozatig, amikor is az általa megfigyelt majmok közül rendre elragadtak egyet-egyet a leopárdok. Ennek kapcsán merült fel benne, hogy a főemlősök jellegzetességei, például a kitűnő látás kialakulásában esetleg sokkal nagyobb szerepet játszhattak ragadozóik, mint azt korábban gondolták. De mely ragadozók?

A nagymacskák, farkasok, medvék, sólymok és sasok később jelentek meg, mint hogy a főemlősök közelre való látása tökéletesedett volna; ráadásul ezeket már a távolból is észre kell venni, hogy legyen idő a menekülésre.

Rovarok vagy kígyók?

És a kígyók? Az óriáskígyók Afrikában jelentek meg körülbelül 100 millió évvel ezelőtt - éppen akkor, amikor az első főemlősök. A kígyók nem állnak lesben, mint a nagymacskák, hogy aztán áttörve az erdei tisztáson rárontsanak az áldozatra. Nem is a magasból csapnak le, mint a ragadozó madarak. Ha távol vannak, egyáltalán nem is veszélyesek. Csak a közelből támadnak: az áldozat köré tekerednek és megfojtják.

A kígyót sokszor nem könnyű észrevenni: csendben kúszik, elrejtőzik a különféle növények alatt, és színe is beleolvad a környezetbe. Csak azoknak az élőlényeknek van esélyük megmenekülni, amelyek felismerik - a szagáról, mint egyes emlősök; vagy a mozgásáról és a mintázatáról, mint a főemlősök. Őseink tehát emiatt a látásra, méghozzá a közelre való éles látásra specializálódtak - állítja Lynn Isbell, aki szerint ezért alakultak ki az akkori emlősök körében ritka, előrenéző szemek, amelyek lehetővé tették a mélység és a takarások észlelését, vagyis a háromdimenziós látást. A rejtőzködő kígyók felismerésében ez óriási előnyt jelentett.

A főemlősök túlélték a kígyók támadásait. Az evolúciós fegyverkezési verseny azonban ezzel nem ért véget. A kígyók, hogy ne essenek el teljesen a zsákmánytól, úgy 60 millió éve még veszélyesebb eszközöket vetettek be: egyesek állkapcsuk kiakasztásával immár egyben is le tudták nyelni áldozatukat; mások az elrejtőzésben tökéletesedtek; megint mások elkezdtek mérget termelni. Ilyen körülmények közt a kígyók által vadászott állatok közül azok maradtak fenn, amelyeknél ellenállás alakult ki a kígyóméreggel szemben. A főemlősök azonban nem tettek szert ilyen rezisztenciára. Más választásuk nem volt, mint tovább csiszolni addigi fő védekezési eszközüket, a látásukat: éspedig ezúttal a színlátást. Lynn Isbell szerint az, hogy ma - a legtöbb fajtól eltérően - meg tudjuk különböztetni egymástól az alapszíneket, szintén a kígyók érdeme.

A félelem nyitotta fel szemüket

Lynn Isbell közel hat évet szánt az elméletét alátámasztó adatok felkutatására. Elsősorban ma élő főemlősöket vizsgált, s kiderítette, hogy egyes populációik nagymértékben különböznek a látásuk, illetve az agyi látórendszerük tekintetében. Vajon milyen más agyi jellegzetességekkel jár együtt a kiterjedtebb látórendszer?

A legjobb látással rendelkező főemlősöknél a látással vezérelt megragadás területei nem voltak nagyobbak, mint a gyengébb látásúaknál. Viszont egy lényeges különbség mutatkozott: az élesebben látóknál az ún. "agyi félelem modul" sokkal fejlettebb volt, mint a többieknél. A félelemérzet és a vizualitás tehát együtt fejlődött. Isbell hipotézisének fényében azért, mert épp attól volt ajánlatos félni, amit ajánlatos volt látni: ez pedig a kígyó.

Természetesen ez nem más, mint egy elmélet, és nyilván számos más ok is szerepet játszott a közelre való látás fejlődésében. Mindenesetre az afrikai kontinens főemlősei kezdetektől osztoznak élőhelyükön a kígyókkal, és közelre való látásuk jóval fejlettebb, mint például a dél-amerikai főemlősöké, melyek hozzájuk képest néhány millió éves késéssel találkoztak csak a kígyókkal. A fő bizonyítékot azonban Isbell szerint a madagaszkári lemurok jelentik: ezen a szigeten ugyanis soha nem voltak mérgeskígyók, és a lemurok - legalábbis látás szempontjából - evolúciós értelemben "ott vannak, ahol voltak".

Jakabffy Éva