Az elmúlt évek vizsgálatai alapján nem sikerült biztonsággal eldönteni, hogy vannak-e folyékony szénhidrogéntavak a Szaturnusz óriásholdja, a Titan felszínén. Az egyes földi és űrszondás megfigyelések számos esetben látszólag ellentmondtak egymásnak. Egy most közölt eredmény azonban az eddigi legerősebb bizonyíték arra, hogy a holdon ma is van globális folyadék-körforgás, amelynek során az esőként lehullott csapadék folyókban folyik le, majd tavakban gyűlik össze.

A Titan felszínén lévő metán-etán tavak létezésének elmélete a légköri metán (CH4) jelenlétéből származik, ennek utánpótlására ugyanis folyamatos felszíni forrás szükséges. Elsőként néhány földi radarmegfigyelés utalt tavak létezésére: bizonyos helyekről rendkívül erős radarvisszhangot kaptak, de csak egy szűk időintervallumban, amikor pont a megfelelő irányból érkeztek a radarhullámok. Ezek rendkívül sima felszínű területek, például tavak létére utaltak. A következő lépést a Huygens leszállóegység 2004-es felvételei jelentették, partvidékekkel tagolt, sötét, sík területekbe (tavakba, tengerekbe?) torkolló folyóvölgyekkel teli felszínt mutatva. A Szaturnusz körül jelenleg is keringő Cassini-űrszonda első észlelései során azonban nyomát sem találták a folyékony felszíneknek. A korábban tavaknak, tengereknek tekintett sima területekről kiderült, hogy homok és különféle üledékek borítják. A Huygens leszállásakor rögzített felvételeken látható partvonalak és síkságok is inkább egykori medrek és ősi partok lehetnek, amelyek mára kiszáradtak.

A Cassini további mérései során azonban mégis találtak néhány tó jellegű képződményt, de csak a sarkvidéki területeken. Ez egybevág azzal a megfigyeléssel, amely szerint főleg magas szélességen vannak felhők, és ott áztatja csapadék a felszínt. A legfrisebb eredmények is azt támasztják alá, hogy vannak a Titanon tavak, de csak néhány kisebb területre korlátozódnak.

Új megfigyelések

A 2006. július 22-i radarmegfigyelések alapján - melyek eredményeit a napokban hozták nyilvánosságra - a következő kép rajzolódik ki. Számos gyenge radarvisszaverő-képességű terület mutatkozott az északi féltekén a 70. és a 83. szélességi fok között, melyek simaságuk, alakjuk és a hozzájuk kapcsolódó, folyókra emlékeztető képződmények alapján tavak, illetve tómedrek lehetnek.

Eddig legalább 75 ilyen radarsötét területet találtak, amelyek mérete 3 és kb. 70 km közötti. A tavak peremvidéke változatos; néhol éles, más esetekben fokozatosan alakul át a felszín jellege a tómeder és a környező terület között. A tómedreket nem minden esetben tölti ki teljesen folyadék. A részlegesen feltöltött jelleg arra utal, hogy a folyadékszint változó lehet, időnként akár ki is száradhatnak a képződmények.

A 75 eddig azonosított tómeder közül 15 fest úgy, mintha krátert vagy inkább vulkáni kalderát (nagyobb, beomlással vagy robbanással keletkezett központi mélyedést) töltene ki. A tavak megjelenése és méreteloszlása alapján jelenleg a második eset tűnik valószínűbbnek, de az is lehetséges, hogy a tavak egy része a földi karsztos mélyedésekre emlékeztető süllyedékekben foglal helyet. Néhol a partvonalukon kisméretű, radarfényes foltok vannak, ezek kiemelkedő szigetek lehetnek. Egyes tavak peremvidékéről keskeny kinyúlások figyelhetők meg.

Az alábbi kép a radarmérések által lefedett sávot mutatja. A színek a felszín radarvisszaverő képességével arányosak: minél sötétebb a terület, annál gyengébben veri vissza a radarhullámokat. A sáv kb. 140 km széles, és az é.sz. 80., illetve a ny.h. 35. foka környékén húzódik. A legkisebb megkülönböztethető részletek 500 méteresek.

Forrás: NASA, JPL, USGS)

A tóvidék radarvelvétele. A tavak a Titan északi féltekéjének magas szélességén mutatkoznak. Felfedezésük tehát alátámasztja a korábbi nézetet, mely szerint elsősorban sarkvidéki területeken hullik csapadék a légkörből, és itt tud felhalmozódni folyadék (valószínűleg metán és etán) a felszínen (NASA, JPL, USGS)

Az eddigi legerősebb bizonyíték

Bár még mindig nem zárható ki teljesen, hogy a tómedencéket valamilyen kis sűrűségű, a holdon eddig megfigyelteknél sötétebb, szilárd és finomszemcsés üledék tölti ki, a legvalószínűbb az, hogy a medrekben folyékony metán, esetleg metán-etán keverék hullámzik.

A cikkben ismertetett megfigyelés az eddigi legerősebb bizonyíték arra, hogy a holdon egykor volt, illetve feltehetőleg ma is van globális folyadék-körforgás, amelynek során az esőként lehullott csapadék folyókban folyik le, majd tavakban gyűlik össze. Minderre ma már csak korlátozott formában, a sarkvidéken kerülhet sor. A jelenleg tartó, a földinél 29,5-szer hosszabb év során a téli időszakban lehet több szénhidrogén a tavakban, míg nyáron részben vagy teljesen kiszáradhatnak.

Kereszturi Ákos