A tejfogyasztás lenyűgöző története

Vágólapra másolva!
A dél-szudáni dinkák mindennél többre becsülik marháikat. Állítólag négyszáz különböző szavuk van a szarvasmarhára. A Kenyában és Észak-Tanzániában élő maszájok úgy tartják, hogy a Föld összes marhája az istenek ajándéka számukra, és ennek megfelelően igen nagy becsben tartják őket. A dél-afrikai zuluk, xoszák és szvázik jellegzetesen csíkozott úgynevezett nguni teheneinek mintáját pedig már az előkelő belsőépítészek is nagyra értékelik. Az összes pásztorkodó nép tagjai fogyasztanak tejet - ami csak első hallásra tűnik magától értetődőnek. A laktóz-tolerancia kialakulása Afrikában a genetikai összecsiszolódás lenyűgöző története.
Vágólapra másolva!

A legtöbb ember felnőtt korára - és ebből a szempontból mi európaiak kivételt jelentünk - elveszíti a tejcukor megemésztésének képességét. A tejcukrot (laktóz) a laktáz nevű enzim bontja le könnyebben feldolgozható glükózra és galaktózra. Az enzim génje azonban a szoptatás befejeztével "normális" körülmények között elcsendesedik. Laktáz nélkül pedig a tejcukor nem sok hasznot hajt fogyasztójának. Nem úgy viszont egyes bélbaktérium-fajoknak, melyeknek igen kellemetlen és felkavaró mellékhatásaik lehetnek. Így aztán a legtöbb nép felnőtt tagja nem iszik tejet.

A genetikai kutatások fényt derítettek arra, miként kerülte meg Afrika egyes részein az evolúció a problémát - miként azt néhány ezer évvel korábban Észak-Európában is megtette. Az eredményekből az is kiderül, hogyan terjedt el Afrikában a szarvasmarha-tenyésztés. A laktóz-intolerancia leküzdése szép példája annak, miként képes ugyanaz a társadalmi jelenség térben és időben egymástól távol ugyanúgy "beíródni" genetikai állományunkba.

Kalandos afrikai kutatások

Először az 1960-as években figyelték meg antropológusok, hogy jellemzően azok a népcsoportok képesek felnőtt korukban megemészteni a tejcukrot, amelyek pásztorkodással foglalkoznak. A hetvenes években aztán felfedezték a laktóz-intolerancia genetikai alapjait, habár magát a mutációt nem találták meg. A tejivást ettől fogva nem annyira kulturális, sokkal inkább genetikailag megalapozott szokásnak kezdték tekinteni. Eszerint azok képesek a tejet elfogyasztani, akiknek az őseiben kialakult a tej megemésztésének képessége. Azokon a vidékeken pedig, ahol a laktóz lebontásának képessége ritka, a tejet rendszerint savanyítva fogyasztják - vagyis a tejcukrot meghagyják a baktériumoknak.

Sarah Tishkoff (Maryland Egyetem) és munkatársa, Andy Clark 1997-ben kezdtek foglalkozni a laktáz-perzisztencia, vagyis a tejcukor megemésztésének felnőttkori képességével a Pennsylvania Állami Egyetemen. Tishkoff Dél-Afrikában gyűjtött DNS-mintákat Trevor Jenkins genetikus segítségével. Elképzelésük szerint az afrikai pásztorkodók DNS-ének összevetésével rekonstruálhatóvá válik a tejcukor-emésztés képességének kialakulása, közvetve pedig a szarvasmarha háziasításáról is gazdagodhatnak az antropológusok ismeretei. Vajon a Közép-Kelet ősi pásztornépei voltak az egyedüliek, akik háziasították a szarvasmarhákat, és ez a képesség terjedt el később Európában és Afrikában? Vagy Afrikában tőlük függetlenül alakult ki ez a kultúra?

Tishkoff negyvenhárom különböző kelet-afrikai népcsoport DNS-mintáit (korábban talán senki nem gyűjtött ennyi genetikai mintát Afrikában) és különböző élettani sajátságait (például ízérzékelés, betegségekre való fogékonyság, a tejcukor-anyagcsere jellemzői) vetette össze. A legtöbb vizsgált népcsoport igen elszigetelt helyen él, és az egyéb körülmények sem a legkedvezőbbek arrafelé. Tanzániában például 2001-ig nem kapta meg Tishkoff a szükséges engedélyeket, noha már 1999-ben beadta a kérelmet.

Forrás: si.edu

Végül egy harmincéves Land Roverrel indultak el, megrakodva élelemmel és kemping-felszereléssel. Az ezt követő három évben Tishkoff és diákjai bejárták Tanzániát, Kenyát és Szudánt, beleértve azokat a vidékeket is, ahol mindenki félautomata fegyverrel jár, és kilopják az ember alól az autót. A kutatókat is érte baleset, a tanzániai Eyasi-tó közelében, amikor egy busz beleszállt a terepjárójukba. Csodával határos módon senki nem sérült meg. Tishkoff is méltányolta tanítványai érdemeit, kitartását, bátorságát - különösen Jibril Hirbo és Alessia Ranciaro esetében - akik a legveszélyesebb vidékeken gyűjtöttek adatokat. "Ezek a srácok szó szerint az életüket kockáztatták a munka kedvéért" - emelte ki Tishkoff.

A kutatók a legtöbb állomáson külön tolmácsot béreltek, aki elmagyarázta a helyieknek a vizsgálat célját, megszerezte az engedélyeket a helyi vezetőktől, és embereket toborzott a vizsgálathoz. Összességében 470 embertől gyűjtöttek mintát. Az enzim kimutatásához vízben oldott tejcukoroldatot itattak a vizsgált személyekkel, majd szabályos időközönként vért vettek tőlük. Két legyet egy csapásra: nemcsak az enzimfunkciót tudták így bemérni, de egyúttal a DNS-mintát is begyűjtötték.