Videó egy mélytengeri óriás tintahalról

Vágólapra másolva!
A Proceedings of the Royal Society brit tudományos folyóirat a nyilvánosság elé tárta azokat a filmfelvételeket, amelyeken néhány éve a világon elsőként egy óriás tintahal mozgását dokumentálták japán kutatók.
Vágólapra másolva!

Földünk egyik legnagyobb gerinctelen állatának létezéséről eddig leginkább csak partra vetett tetemekből, illetve mélytengeri ragadozók gyomrából előkerült maradványokból tudtunk. Kubodera Cunemi és Mori Kioicsi japán tengerbiológusok a szigetország déli részénél, az Ogaszavara-szigetekhez közel készítették a felvételeket, amikor az egyik legnygyobb méretű tintahalfaj (Taningia danae) egyede rákapott a neki szánt csalira.

A felszín alatt közel egy kilométer mélységben készült filmen jól látszik, amint a 2 méter hosszú monstrum többször rátámad a neki szánt csalikra. Az állat négy órán át küzdött a horgokkal, igyekezett megszerezni magának a zsákmányt, s eközben egyik tapogatókarja beleakadt a horogsorba. Az óriás tintahal végül tovaúszott, egy hatalmas kart hagyva maga után.

Forrás: EPA

A videót itt nézheti meg!

"A leszakadt végtag még akkor is mozgott, amikor a fedélzetre emeltük. Hozzátapadt a hajópadlóhoz, a kezünkhöz; bár enyhébben, de a tapadókorongok még mindig képesek voltak erőt kifejteni" - mondja Kubodera és Mori, akik felfedezésükről a Proceedings of the Royal Society B hasábjain számoltak be.

A 2 méteresre, és 60 kg-osra megnövő Taningia danae az óriás tintahalak közül különösen fényes fluoreszkáló karjairól ismert, amelyekkel látványos villanásokat bicsájt ki. E képességét az állat valószínűleg a zsákmányállat megzavarásában hasznosítja: egyrészt elvakítja az áldozatot, másrészt a tintahal beláthatja a távolságot közte és áldozata között. A villódzás az udvarlásban is szerephez juthat: amikor a tintahal a horog rúdjához rögzített lámpák körül úszkált, rövid és hosszú fénysugarakat bocsátott ki, s ebből a szakemberek arra következtettek, hogy a tintahal a lámpafényt úgy fogta fel, mint egy másik tintahal fényjelzéseit, amelyekre szenvedélyesen reagált.

A fajról eddig azt feltételezték, hogy a vízben lassan mozog, inkább lebeg, ám amint a felvételen is látható, ha a szükség úgy hozza, rendkívül gyors - akár 9 km/h-s - mozgásra is képes.