Patagónia óriásai - argentínai dinoszauruszok Magyarországon

2007.03.13. 0:10

A mongóliai csontvázak, az amerikai őshüllők robotmodelljei és a kínai tollas dinoszauruszok után a dél-amerikai dinoszauruszokat "látja vendégül" a Magyar Természettudományi Múzeum. A március 10-étől nyitva tartó, Ludovika téri kiállító teremben 14 különböző - a nagyközönség előtt mindeddig szinte ismeretlen, és a szakemberek által is csak kevéssé ismert - őslény csontváza és rekonstrukciója látható. A kiállítás egyik fő látványossága a Giganotosaurus, amelynek méretei felülmúlják a még a Tyrannosauruséit is.

A kőzetekből kimálló őshüllőcsontokkal már a legkorábbi időkben is találkozhattak az ázsiai pusztákon vándorló nomádok és az észak-amerikai indiánok. A sokáig csak mitikus lényekként tisztelt - többnyire nagyméretű - maradványokat tudományos alapossággal Angliában kezdték vizsgálni.

A szigetország területén előkerült első leletek után Belgiumban és Európa több országában is találtak "ősgyíkokat". E felfedezésekkel szinte egy időben, Amerikában valóságos dinoszauruszláz tört ki, és a "csontháborúk" során az egymással rivalizáló kutatók szebbnél szebb lelteket ástak ki. Az Amerikai Természettudományi Múzeum az 1920-as években több expedíciót is indított a mongóliai Góbi területére, ahonnan szintén sok új dinoszaurusz-maradvány került elő. Így ismerte meg a nagyvilág Európa, Észak-Amerika és Ázsia dinoszauruszait. Adél-amerikai leletek felől azonban kevés hír érkezett. Jóllehet az első maradványokat itt is megtalálták már az 1880-as évek elején, az igazi áttörést csak az 1960-as évek közepén új lendületet vett dinoszaurusz-kutatás hozta meg. A 40-nél is több dél-amerikai dinoszaurusz-nemzetség több mint háromnegyed részét 1965 után fedezték fel!

A legfontosabb lelőhelyek Argentína északnyugati és déli részén, főként Patagóniában találhatók, ám jelentősek a Brazília déli területeiről származó maradványok is. Kevés lelet ismeretes még Chiléből és Uruguayból.

A dél-amerikai leletek

Az először megtalált dél-amerikai maradványok kréta időszakiak voltak. Az új ásatások során azonban kiderült, hogy a tudományos szempontból legérdekesebb leletek jó része a dinoszauruszvilág nagyon korai időszakából, a triászból származik. A nevezetes maradványok az északnyugat-argentínai késő-triász Ischigualasto Formációból kerültek elő. Ezek a rétegek még a Pangea feldarabolódása előtt, egy időszakosan vízzel borított rift-medencében rakódtak le. A törmelékes üledékes rétegek négylábú (Tetrapoda) maradványai között gyakoriak a különböző korai hüllők, mint a kizárólag ekkor élt ún. Rhynchosauriák (pl. a Scaphonyx), vagy az emlősszerű hüllők (Therapsidák) közé sorolt "kutyafogúak", azaz a Cynodontiák. A kutatók a maradványok mintegy 6 %-át a dinoszauruszok közé sorolják. Ezek között leggyakoribb a Herrerasaurus és az Eoraptor. Az Ischigualasto Formáció azért különösen fontos képződmény, mert az élet fejlődésének, s egyúttal az őshüllők evolúciójának azt a rövid, ám fontos időszakát képviseli, ami közvetlenül a triász végi nagy tömeges kihalást előzte meg.

Fontosak azok a Prosaurupodákhoz tartozó késő-triász maradványok is (Mussaurus, Riojasaurus), amelyek Argentína különböző tartományaiból kerültek elő. A Prosauropodák a jura és a kréta során hatalmas méreteket elérő Sauropodák előfutárainak tekinthetők.

A jura időszaki dinoszaurusz-maradványok aránylag ritkák Dél-Amerika-szerte, így Argentínában is. A legtöbb lelet a nagytestű Sauropodákhoz tartozik (Amygdalodon, Volkheimeria, Patagosaurus). A ragadozó Theropodák közül egyedül a Piatnitzkysaurus említhető.

A jurával szemben a krétából nagyon változatos dinoszaurusz-együttesek ismeretesek. A növényevők és a ragadozók között számos, többé-kevésbé csak a dél-amerikai kontinensre jellemző nemzetség, illetve faj került elő. A növényevők között vannak nagy és egyenesen hatalmas termetű Sauropodák, elsősorban Titanosauridák (Argentinosaurus, Antarctosaurus, Argyrosaurus, Titanosaurus, Neuquensaurus). A szintén a Sauropodákhoz tartozó Rebbachisaurus az Észak-Amerikából ismert Diplodocus rokona. A kistermetű Gasparinisaura olyan csonttani bélyegeket hordoz, amelyek alapján a jól ismert Iguanodon-nal rokonítható. A Dél-Amerikából sokáig ismeretlennek számító kacsacsőrűek, tülköt viselők és páncélosok (Hadrosauriák, Ceratopsiák és Ankylosauriák) maradványai csak a közelmúltban kerültek elő. Ezek az állatok csak a kréta végén érkeztek Észak-Amerikából a déli kontinensre. A dél-amerikai (argentínai) dinoszauruszok legnagyobb szenzációt jelentő darabjai minden bizonnyal az innen leírt nagytestű ragadozók, mint az Abelisaurus, a Carnotaurus és a méreteit tekintve rekordernek tekinthető Giganotosaurus.

Forrás: MTI/Soós Lajos
Mussaurus patagonicus

Mai ismereteink szerint Argentína dinoszauruszai a lehető legteljesebb képet nyújtják a hajdani nagy déli kontinens, a Gondwana változatos őshüllő-faunájáról, melyről mindeddig nagyon kevés ismerettel rendelkeztünk. A Természettudományi Múzeum új, időszaki kiállításában álló csontvázak a legfontosabb és a legújabb argentínai leletek tudományosan hiteles másolatai.

Fészkek, bébik és a legidősebb valaha élt dinoszauruszok

A déli félteke őshüllőinek reprezentatív tárlata néhány triász időszaki dinoszaurusz bemutatásával indul.Az első állat, amivel a látogató találkozik, a megtévesztő "egérgyík" nevet kapta. A Mussaurus patagonicus-nak elkeresztelt Prosauropodának ugyanis először csak a nagyon fiatal, tojásból éppen hogy kikelt példányai kerültek elő. Az alig 30 centiméter hosszú bébik azonban 3-5 méter hosszúra is megnőhettek. A 8-10 bébi egyetlen nagyméretű fészekből származik. Alighanem ez az egyik legidősebb dinoszauruszfészek, amelyet mindeddig felfedeztek.

A Mussaurusnál nagyobbra nőtt a kiállítás másik Prosauropodája, a 7-10 métert is elérő Riojasaurus. Nevét La Rioja tartományról kapta. Maradványait az argentin gerinces paleontológia doayenje, José Bonaparte ásta ki - tucatnyi más új lelet mellett - még 1969-ben. Feltételezik, hogy a Riojasaurus, sok más növényevőhöz hasonlóan, csapatosan járt. Teste robusztus volt, feje kicsiny, a kutatók véleménye megoszlik a tekintetben, hogy két és négy lábon egyaránt ügyesen tudott-e mozogni. A késő-triászi Riojasaurus a Melanosauridae
család egyetlen képviselője a hajdani Gondwana mai területén.

A kiállítás első felében kapott helyet a legidősebb ragadozó dinoszauruszok közé tartozó Herrerasaurus ischigualastensis és az Eoraptor lunensis is. Mindkét jószág Ischigualasto mellől, San Juan tartományból, a Valle de la Lunából, azaz a Hold-völgyéből, késő-triász rétegekből származik.

"Herrera gyíkja" (nevét egy helybeli farmerről kapta, aki első maradványait még 1959-ben felfedezte) korának egyik csúcsragadozója lehetett. A mintegy 4 méter hosszú állat 2,5-3 mázsát nyomhatott. Elsősorban kisebb növényevőkkel, esetleg kisebb testű ragadozókkal táplálkozott. Ami bizonyosnak látszik, hogy vadászott a vele egy időben és egy helyen élt Rhynchosauriákra. Ezek maradványait ugyanis megtalálták a Herrerasaurus bordái között. Az 1993-ban felfedezett Eoraptor, azaz a "hajnali tolvaj" a Herrerasaurushoz hasonlóan fürge, gyors mozgású, ám annál jóval kisebb ragadozó - vagy talán inkább mindenevő - lehetett. Hosszú farkával együtt sem volt nagyobb, mint egy méter. Tömege legfeljebb 10 kg volt. "Herrera gyíkját" és a "hajnali tolvajt" a kutatók egy korábban ismeretlen család (Herrerasauridae) képviselőinek tekintik, amely a hüllőmedencéjű (Saurischia) dinoszauruszokon belül feltehetően a Theropodákhoz tartozik.

Riojasaurus

Nehézsúlyú versenyzők: Carnotaurus, Megaraptor, Giganotosaurus

A kiállítás következő darabja, a Piatnitzkysaurus floresi, egyike az Argentínából előkerült nagyon kevés jura időszaki dinoszaurusz-maradványnak. Ez a mintegy 6 méter hosszú, közel egy tonna súlyú ragadozó őshüllő a Theropodákon belül az Allosauridae családhoz tartozik. Maradványai Chubut tartományból kerültek elő. A jól meghatározható és azonosítható leletek közelében találtak olyan fog- és csigolyamaradványokat is hordoz, amelyek alapján feltételezik, hogy az ismertnél jóval nagyobb példányai is létezhettek.

A kiállításban szereplő többi ragadozó mind Argentína kréta időszaki rétegeiből maradt fenn. A Carnotaurus sastrei, azaz a "húsevő bikagyík" az egyik legbizarrabb megjelenésű őshüllő, amelyet valaha a hátán hordott a Föld. Voltak ugyan olyan csonttani sajátosságai, amelyek a jól ismert észak-amerikai Theropodákra emlékeztetnek: felépítése erőteljes, hátsó lábai erősek, mellső végtagjai csökevényesek és az állkapcsában ülő éles peremű, görbült fogak hasonlóak voltak, mint például a Tyrannosaurus esetében. Mellső mancsain négy új helyezkedett el. A koponya hátsó részén meredező szarvszerű kinövések nagyon szokatlan megjelenést kölcsönöztek az állatnak. Más ragadozók (például az Allosaurus) fején is voltak csontos dudorok, a Carnotaurus szarvai azonban különösen jól fejlettek. Nem tudjuk, hogy a nőstények is viseltek-e szarvakat, vagy csak a hímek. Az őshüllő közel 8 méter hosszú és több mint egy tonna tömegű lehetett. Koponyája a szarvak alatt kiszélesedett, így valószínű, hogy a szemek látómezeje átfedésben volt, és ezért az előre néző állat térlátása jobb lehetet, mint más Theropodáké. A "húsevő bikagyík" vélhetően egyike azoknak a sajátságos őshüllőknek, amelyek a jura végétől a Gondwana többi részétől elszakadt dél-amerikai kontinensen alakultak ki, maradványa ugyanis mindeddig csak Patagóniából ismeretes. Az egyes szám szándékos, ugyanis a nemzetséget egyetlen faj egyetlen példánya alapján írták le. A szerencsés lelet - egy ércgumóban fennmaradt majdnem teljes csontváz - még a bőr lenyomatának részleteit is megőrizte. Sok más hasonlóan bizarr argentínai dinoszaurusszal együtt, a Carnotaurust is José Bonaparte fedezte fel és írta le. A dinoszaurusz távoli rokonai előkerültek az egykori Gondwana más területeiről, Madagaszkárról és Indiából is.

A Megaraptor namunhuaiqiinak elnevezett 6-9 méter hosszúságú, közel egy tonna súlyú őshüllő maradványaira Neuquén tartomány késő-kréta rétegeiben találtak rá. Ez a legnagyobb eddig előkerült raptor. A csoportra jellemző egyik fontos csonttani bélyeg a nagyméretű, görbült karom. Amikor az első ilyen karmokat megtalálták, a dinoszauruszt a már korábbról jól ismert, kisebb, ám hasonló karmokat viselő Velociraptorral rokonították.  A később előkerült maradványok alapján azonban világossá vált, hogy a Megaraptor nem a hátsó lábain viselte a karmokat (mint a Velociraptor), hanem a mellső végtagján. A legnagyobb karom az első (hüvelyk-) ujjon helyezkedett el. A második ujj karma kisebb volt, de még mindig elég nagy. A görbe karom alsó éle lekerekített, kevéssé éles, vagyis az állat feltehetően inkább szúrásra, mint tépésre használta.

Szintén a Neuquén-tartomány későkrétájából származik a kiállítás talán legnagyobb nevezetessége, a Theropoda Giganotosaurus carolinii. A nemzetség nevében rejlő görög szavak "óriást" és "déli szelet" jelentenek. Fajneve Ruben Carolini amatőr kövületvadásznak állít emléket, aki 1993-ban fedezte fel maradványait az Ezequiel Ramos Mexiató környékén. A Giganotosaurus 15 méter hosszúra is megnőtt, azaz majd két méterrel nagyobb volt, mint az eddig ismert legnagyobb Tyrannosaurus. Koponyája közel két méteres volt, nagyjából akkora, mint egy közönséges fürdőkád. Felépítését és arányait tekintve sok közös vonást mutat a Tyrannosaurusszal. Nem kizárt, hogy a két nemzetség közös őstől származik, ám a paleontológusok ennek ellenére úgy vélik, hogy a nagy fokú hasonlóság oka leginkább a hasonló környezeti feltételek mellett zajló párhuzamos evolúciónak köszönhető. A két állatot ugyanis térben és időben egyaránt nagy távolság választotta el - egymással soha sem találkoztak. Éppen ezért a paleontológusok a Theropodákon belül külön családba sorolják a két őshüllőt. Vannak, akik a Giganotosaurust az észak-afrikai területekről leírt másik óriás Theropodával, a Carcharodontosaurusszal, azaz a "cápafogú gyíkkal" együtt önálló családba  (Carcharodontosauridae)sorolják.

A kifejlett állat tömege 5, egyes becslések szerint a 8 tonnát is elérhette. A maradványai közelében talált Titanosauridae-leletek alapján egyesek feltételezik, hogy a hatalmas ragadozók az óriás növényevőket fogyasztották. A Giganotosaurus típuspéldánya egy 70%-ban teljes egyed, amelynek megtalálták a koponyáját, a hátsó végtagjait, a medencecsontjainak egy részét és a szinte ép gerincoszlopát. Az előkerült második példány nagyobb volt, mint az első. Az eredeti maradványok a neuquéni Carmen Funes Múzeum féltve őrzött kincsei.

Forrás: MTI/Soós Lajos

Az Abelisaurus comahuensis nevű Theropoda pontos méreteiről is nehéz számot adni, mert ennek az állatnak csak a koponyáját ismerjük. A maradvány egy Neuquén tartománybeli kőfejtőben került elő a késő-kréta rétegekből. Jóllehet a lelet nagyon hiányos, mégis fontos, hiszen ez a Gondwanára nézve bennszülött (endemikus) Abelisauridae család névadó nemzetsége.

Növényevő óriások

A közepes termetű triász Prosauropodáktól származtak a jura és a kréta időszak növényevő óriásai, a Sauropodák. Maradványaik sokfélék és sokfelé megtalálhatók Argentínában is. A teljes, vagy közel teljes csontvázak nagyon ritkák, és a magukban álló, sokszor koptatott csontok meghatározása nehéz, gyakran megoldhatatlan feladat. A legtöbb információt nyújtó koponyák általában elő sem kerülnek, vagy ha igen, nem lehet tudni, hogy melyik fej melyik csontvázhoz tartozik.

A jura időszaki argentínai Sauropodák között megemlítjük az Amygalodon, a Volkheimeria és a Patagosaurus nemzetségeket. (Ezek maradványai nem szerepelnek a kiállításban.) A gyakoribb kréta leletek közül sok (például: Argentinosaurus, Antarctosaurus, Argyrosaurus, Neuquensaurus, Titanosaurus) a Titanosauridae családba tartozik. Egyes Titanosauridaek, például a Saltasaurus, domború, tányér méretű csontos pikkelyeket hordtak a bőrük alatt, illetve abba belesüllyedve. Amíg ezeket a pikkelyeket meg nem találták, a paleontológusok nem is sejtették, hogy voltak páncélos Sauropodák is. (A Titanosauridék közé sorolják az erdélyi Hátszegi-medence késő krétájából leírt növényevőt, a Magyarosaurus dacust is. A közelmúltban ennek is előkerült egy bőrcsontja.)

A Sauropodákon belül egy másik családba, a jól ismert Diplodocusról elnevezett Diplodocidaek közé tartozik Argentína alighanem leglátványosabb növényevője, az Amargasaurus cazaui, a "sárkánydinoszaurusz" és Argentína egyik legnagyobb őshüllője, a Rebbachisaurus tessonei. Az Amargasurus nemzetségnév a neuquéni La Amarga lelőhelyére utal, ahol 1991-ben előkerült az első példány. A "sárkány" becenév a csigolyákból rendetlenül felfelé meredő nyúlványok miatt született. Ez az őshüllő "csupán" 9 méter hosszú lehetett, de rokona, amelyet "Rebbinek" becéznek, elérte a 17 métert is. Ennek is voltak felfelé álló kinövései a csigolyáin. Feltételezhető, hogy a nyúlványok vitorlaként kifeszített bőrlebenyt tartottak, ami az állat hőháztartásának szabályozásában játszhatott szerepet valahogy úgy, mint a perm időszaki Dimetrodon bőrvitorlája, vagy a jura időszaki Stegosaurus hatalmas lemezei. A függőlegesen álló felület reggel szinte magába szívta a laposan sütő nap melegét, és az éjszaka esetleg lehűlt és elgémberedett hüllők így felmelegedtek és megélénkültek. A délben tűző napsütésnek azonban csak csekély felületet mutatott a bőrvitorla, így az inkább a hőleadásában kapott szerepet. Következésképpen az állat elkerülhette a számára szintén veszélyt jelentő túlmelegedést.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK