Felhőoszlató Balaton - a hét műholdképe

2007.06.04. 9:26

Az utóbbi napok zivataros időjárása korlátozta ugyan a felszínt is ábrázoló szép műholdképek készítését, pénteken délelőtt azonban igazi "jó idő" volt a Dunántúlon.

Az instabil, a délutáni órákra nagy gomolyokat és zivatarfelhőket eredményező légkörben már kora délelőtt megkezdődött a kisebb gomolyfelhők kialakulása. Ezek a gyorsan felmelegedő szántók, rétek és déli kitettségű hegyoldalak, valamint a beépített területek felett meginduló, felfelé áramló meleg levegőt jelzik (gondoljunk csak a fel-hő szóösszetétel etimológiájára). A viszonylag hűvösebb erdők és vízfelületek felett azonban inkább enyhe lefelé áramlás uralkodik, itt ritkák a helyi kialakulású gomolyok.

A Balaton partjai felett csak a délnyugati sarokban látunk egy-két felhőt, a tó közepénél egyet sem. Itt az enyhe leáramlás még a messzebbről esetleg odasodródó kisebb gomolyokat is hamar szétoszlatja. A déltájban megjelenő zivatarok első jeleit csak a kép északkeleti sarkában, a Börzsöny és a Pilis lejtői, illetve a főváros felett láthatjuk.

Forrás: ELTE

Érdemes egy pillantást vetnünk másik nagy tavunkra, a Fertőre is. A Balatonnál is sekélyebb, alig másfél méter átlagmélységű tó felkavarodó iszapja miatt a víz színe jellegzetesen szürke, nagyon eltérő a Balaton megszokott, zöldes árnyalatától.

Forrás: ELTE

A Terra műhold MODIS-rendszerének felvételét június 1-én rögzítettük az ELTE budapesti műholdvevő állomásán.

Timár Gábor - Kern Anikó (ELTE)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK