Hosszas tanakodás után döntöttek a földi irányítók: az Opportunity rovert beküldik a Viktória-kráterbe.

Az Opportunity marsjáró már több hónapja a Viktória-kráter peremén halad körbe, eddig a kerület közel negyedét tette meg, az óramutató járásával megegyező irányban. Eközben nem csak tudományos szempontból vizsgálódik, hanem azt is kutatja, hol lehet a legbiztonságosabban leereszkedni a kráterbe.

Mivel elképzelhető, hogy ez lesz a rover utolsó útja, meg kell találni a legbiztonságosabb útvonalat - amelyben az új MRO-szonda nagyfelbontású képei is sokat segítenek. Az eddig nyert felvételek részletes elemzése után döntöttek a földi irányítók: a rover a Duck Bay nevű részen indul majd meg a kráter belsejébe. A beereszkedés várható időpontját még nem közölték, de az eseményre feltehetőleg néhány héten belül sor kerül.

A Viktória-kráter peremét az erózió erősen kicsipkézte, és több olyan öböl jellegű mélyedés található benne, ahol viszonylag lankás lejtőn, éles perem nélkül indulhat meg a rovrer a kráter belsejébe. A most kijelölt Duck Bay egyébként véletlenül pont ott található, ahol a rover megérkezett a kráterhez.

A 730 méter széles és 70 méter mély Viktória-kráter körülbelül háromszor mélyebb, mint a korábban meglátogatott Endurance-kráter, ezért a Meridiani-síkság történetének sokkal hosszabb időszakát lehet a segítségével megközelíteni. Külön előny, hogy a megfigyelések összehasonlíthatók az Endurance-kráterben készítettekkel, és egyes rétegek remélhetőleg párhuzamosíthatók is egymással.

Forrás: NASA/JPL/Cornell

A Duck Bay képe a távolból: itt fog jobbról balra a kráterbe ereszkedni a rover. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA/JPL/Cornell)

Az ereszkedésre kijelölt útvonal sem veszélytelen: 15-20 fok meredek, és sok kőzetdarab tarkítja. A szakemberek azonban vállalják a kockázatot, hiszen igen értékes eredmények várhatók a felfedezőúttól. Az Opportunity eddig 12-szeresen teljesítette túl az eredetileg 90 naposra tervezett élettartamát. Bár a rover még mindig majdnem tökéletesen üzemel, probléma bármikor előállhat. Társának, a Spiritnek például az egyik kereke már nem működik, az a rover nem is volna képes egy ilyen ereszkedést, és főleg egy sikeres utat követő "kimászást" végrehajtani.

Kereszturi Ákos