Új, testhezálló szkafandert fejlesztenek

Új kísérletek alapján elképzelhető, hogy a vastag és kényelmetlen szkafandereket idővel vékony, testhezálló űrruhák váltják fel.

Dava Newman (Massachusetts Institute of Technology) és kollégái már évek óta kísérleteznek olyan eszközökkel, amelyek a közeljövőben könnyebbé tehetik az űrhajósok munkáját, mind a súlytalanságban, mint például a Hold vagy a Mars felszínén. Biosuitnak nevezett űrruhatípusukat talán "bioszkafandernek" lehetne magyarra fordítani. Neve abból adódik, hogy több szempontból is az emberi testhez és a bőrhöz hasonlít.

A hagyományos űrruhában belül nagy nyomású gáz védi mechanikailag az emberi szervezetet a világűr zéró nyomást képviselő vákuumától. Ez a test számára megfelelő nyomást és biztonságot nyújt, ugyanakkor rendkívül nehézzé tesz bármilyen mozdulatot. Az űrruha a belső nyomástól felfúvódik, ezért körülményes benne mozogni.

A mai szkafanderekben az űrhajósok által kifejtett erő 70-80 százaléka az űrruha mozgatására fordítódik. Ez a világűrben egy-egy rövid szerelés alatt még nem jelent gondot, de a jövőbeli utaknál a Hold vagy a Mars felszínén hosszú hetek, hónapok alatt már erősen lecsökkentené az elérhető teljesítményt. Emellett a mai szkafanderek 100 kilót is nyomnak, ami tehetetlenségénél fogva még súlytalanságban is nehezíti a munkát - a Holdon vagy a Marson pedig szinte lehetetlenné tenné azt.

Az új bioszkafander-típus speciális rétegei által kifejtett mechanikai nyomással biztosítja a fentieket - nem fúvódik fel, és sokkal kisebb ellenállást kell a mozgás során legyőzni. Egy ilyen szkafandert nehéz kivitelezni, hiszen úgy kell anyagának nyomnia a testet, hogy közben el is mozdulhasson, sőt anyaga egyes helyeken meg is nyúlhasson. A technológia lényege, hogy az anyag sok vékony rétegből úgy áll össze, hogy merev és hajlékony részeinek elhelyezkedése az emberi test adottságai szerint váltakoznak.

Az új űrruhát hálószerűen átszövik azok a speciális vonalvezetésű, szalagszerű sávok, amelyek mentén hosszanti irányban nem nyúlik az anyag. Ez az emberi test anatómiai adottságait követi, és az ezek közötti nyúlékony részek révén ad nagy mozgásszabadságot. Az ötlet még az 1960-as évek végén Paul Webb agyában született, de akkor még nem állt rendelkezésre a megvalósításhoz szükséges anyag és technológia.

Az új szkafander prototípusában jelenleg a földfelszíni légnyomás kb. 20%-át tudják előállítani, amely közel 30%-ig vagy valamivel e fölé majd növelhető. További kellemes tulajdonsága, hogy az igen kisméretű lyukakat és sérüléseket saját anyaga is betömíti. A sisak és a derékrész a hagyományos űrruhához hasonlóan merev, az eltérés a végtagoknál mutatkozik.

A felszerelés használatára még 10-15 évet várni kell. Rövid távon viszont olyan földi alkalmazásokkal is foglalkoznak, mint például speciális edzőruházat készítése sportolóknak vagy a mozgássérültek életminőségének javítása.

Kereszturi Ákos