Egy újabb eredmény megerősíti, hogy az Ia típusú szupernóvák megbízhatóan használhatók kozmikus távolságmérésre.

Az Ia típusú szupernóvák mai ismereteink alapján kettőscsillagoknál lángolnak fel, ahol az egyik égitest életútja végén a mag fehér törpe formájában marad vissza. Ha a fősorozaton tovább tartózkodó társáról anyag áramlik át a fehér törpe felszínére, akkor annak tömege meghaladhatja azt a kritikus határt, amely felett belső rétegei már nem képesek ellenállni a külső nyomásnak.

Az 1,4 naptömeg környékén húzódó ún. Chandrasekhar-határt meghaladó tömeg esetén az objektum összeomlik, és Ia típusú szupernóva-robbanást produkál. Mivel az összeomlás elvileg mindig hasonló tömegnél következik be, az ilyen szupernóvák egyforma "nagyot" robbannak, és egyforma fényességűek. Emiatt ideálisan használhatók távolságmérésre: a látszó fényességük alapján megbecsülhető valódi fényességük, ebből pedig közelítő távolságuk. A módszert napjainkban rendszeresen fel is használják távolságmérésre, főleg a Világegyetem nagy messzeségben lévő objektumainál.

Ugyanakkor a robbanást megelőző események, a jelenség háttere még teljesen nem ismert - az sem kizárt, hogy két fehér törpe összeolvadása váltja ki a kataklizmát. Ezért minden megfigyelés fontos, amely a jelenség lezajlásába enged bepillantást. Az ESO szakemberei az egyik 8,2 méteres VLT-teleszkóppal, az UVES-spektrométerrel vizsgálták az SN 2006X jelű szupernóva sugárzását, amely a 70 millió fényévre lévő M100 jelű spirális galaxisban lángolt fel. A méréseket a hawaii Keck-teleszkóppal, a VLA-rádióteleszkóp-rendszerrel és a Hubble-űrtávcső megfigyeléseivel egészítették ki.

Ilyen részletesen még egyetlen Ia típusú szupernóva robbanását sem tanulmányozták az eseményt követő négy hónapon keresztül. A színképekben sikerült olyan elnyelési vonalak nyomára akadni, amelyek korábban ledobott anyagfelhőktől származtak. Ezek a héjak 0,05 fényévre csoportosulnak a felrobbant objektumtól, illetve egykori társától. Anyaguk kb. 50 km/s-os sebességgel tágul, azaz sokkal lassabban, mint egy szupernóva-robbanás által ledobott burok - ellenben pont úgy, mint ahogyan az egy vörös óriás lefújt külső rétegeinél várható. Eszerint a kérdéses anyagot kb. 50 évvel ezelőtt pöfékelhette le egy vörös óriás.

Forrás: ESO

Fantáziarajz az anyagot átadó vörös óriásról (balra) és az akkréciós (tömegbefogási) korongról, amelynek centrumában a fehér törpe található (jobbra). A kép nagyméretű változatának letöltése (ESO)

A megfigyelések alapján összeálló kép arra utal, hogy egy átlagos vörös óriás - fehér törpe páros létezett a robbanás előtt, ahol az óriáscsillagról apró társára áramlott át az anyag, míg az végül fel nem robbant. A megfigyelés egybevág az Ia típusú szupernóvák robbanásáról kialakított képünkkel, és arra utal, hogy az ilyen események megbízhatóan alkalmazhatók távolságmérésre.

Kereszturi Ákos