Újra vemhes Lulu, az orrszarvú

Vágólapra másolva!
Ismét vemhes Lulu, a Fővárosi Állat- és Növénykert nőstény szélesszájú orrszarvúja, az első orrszarvú a világon, amely mesterséges megtermékenyítés útján fogant utódnak adott életet idén januárban. A mostani magzat is mesterséges úton fogant, egy a korábbinál még összetettebb eljárás során: a hím állat szaporítóanyagát ugyanis előzőleg mélyfagyasztott állapotban tárolták. A világon ez az első eset, hogy ún. kriokonzervált, azaz mélyfagyasztva tartósított hímivarsejtekkel sikerült vemhességet előidézni egy orrszarvúnál.
Vágólapra másolva!

Október 8-án jelentette be a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Berlini Állatkerti és Vadállatkutató Intézet (Leibniz-Institut für Zoo- und Wildtierforschung, Berlin), hogy ismét vemhes Lulu, a budapesti állatkert szélesszájú orrszarvú nősténye. Mint arról korábban beszámoltunk, a 27 éves állat - német, osztrák és magyar szakemberek együttműködése nyomán - január 23-án már világra hozott egy utódot: a világ első olyan orrszarvúját, amely mesterséges termékenyítés útján fogant. A Layla névre keresztelt borjú azóta már csaknem 500 kg-os, és kitűnő egészségnek örvend.

Layla világra jövetelével nem ért véget az állatkerti szakemberek munkája. Mivel Lulu, az anyaállat állapota lehetővé tette, egy hónappal az ellés után újabb mesterséges termékenyítés történt, amely azonban nem bizonyult sikeresnek. A következő beavatkozásra június 14-én került sor, és ez már meghozta a kívánt eredményt. A laboratóriumi minták alapján két hete már lehetett gyanítani, hogy Lulu valószínűleg vemhes, ezt azonban csak a múlt heti, altatásban végrehajtott ultrahangos vizsgálat során sikerült kétséget kizáróan igazolni. A nőstény orrszarvú testében egy jelenleg kb. 10 cm-es magzat fejlődik. Mivel a szélesszájú orrszarvúak vemhességi ideje 16-17 hónap, komplikációmentes vemhesség esetén 2008 végén lehet számítani a kis orrszarvú világra jövetelére. A kicsi neme is csak akkor derül majd ki, hiszen egy négyhónapos magzatnál az ivart még nem lehet megállapítani, a vemhesség későbbi szakaszában pedig az ultrahangos vizsgálathoz elengedhetetlen altatás túlságosan kockázatos lenne.

Ezúttal mélyfagyasztott spermiumból

Míg a januárban született Laylának a Budapesten élő hím, Easy Boy volt az apja, a mostani vemhességet előidéző mesterséges termékenyítés során a szakemberek egy másik apaállattól nyertek szaporítóanyagot. A Colchesteri Állatkert Simba nevű, 38 éves hím orrszarvújától levett spermát ráadásul előzőleg három éven át mélyfagyasztott állapotban - azaz mínusz 196 °C-on - tárolták. Mivel a kriokonzervált, vagyis fagyasztva tartósított szaporítóanyag használatával végzett mesterséges termékenyítésből eddig még sohasem született orrszarvú, Lulu magzatának jövő évi sikeres világrajövetele ismét jelentős mérföldkő lenne az orrszarvúak mesterséges termékenyítésével kapcsolatos kutató és fejlesztő munkában.

Lulu megtermékenyítése

A megtermékenyítéshez szükséges szaporítóanyagot a hím állattól altatásban, egy elektroejakulátor nevű eszköz segítségével vették le, majd az így nyert anyagot három éven át mélyfagyasztott állapotban, -196 °C-on tartósították. A felolvasztás után először meg kellett vizsgálni a szaporítóanyag állapotát, amely kielégítőnek bizonyult.

A hím állat szaporítóanyagát szintén altatásban juttatták be az anyaállat testébe, közvetlenül a méhbe. A két ivarsejt találkozása és összeolvasása, a tulajdonképpeni megtermékenyítés azonban természetes folyamatként ment végbe, ellentétben az ún. in vitro fertilizációval, ahol mindez az anyaállat testén kívül, "lombikban" történik. Fontos volt az időzítés, hiszen a beavatlozásnak a nőstény ivari ciklusán belül akkor kell megtörténnie, amikor az állat a leginkább fogamzóképes. Ezt előzetes vizsgálatok során, a petefészekben képződő ún. Graaf-tüsző mérete alapján határozták meg a szakemberek. A szaporítóanyag bejuttatására egy speciális, hajlékony katétert használtak, amellyel a hímivarsejteket közvetlenül a méhszarvba tudták juttatni.



Az ezzel összefüggő erőfeszítések jelentős természetvédelmi haszonnal járnak, hiszen a mesterséges megtermékenyítés és a szaporítóanyag fagyasztott állapotban való tartósítása olyan eszközt jelentene a természetvédelem számára, amely jelentősen hozzájárulhat e veszélyeztetett nagyemlősök megmentéséhez. Az eljárás széles körű alkalmazásával ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy a szakemberek vadon élő orrszarvúak ivarsejtjeit tartósítsák, és így ezektől az állatoktól akkor is lehet majd utódot nyerni, ha az orvvadászok esetleg elpusztítják őket.

Forrás: Szandelszky Béla/Pool

Lulu az altatásban végrehajtott vizsgálat előtti pillanatokban

Orrszarvúfajok végveszélyben

A Földünkön élő öt orrszarvúfajból a jávai orrszarvúak (Rhinoceros sondaicus) a legritkábbak: a Jávához tartozó Kulon-félszigeten kialakított rezervátumban mintegy 55-60 egyed él ebből a fajból, Vietnam területén pedig további 10-20 egyed képviseli ezt a kritikusan veszélyeztetett állatfajt.

Ugyancsak kritikusan veszélyeztetett a szumátrai orrszarvú (Dicerorhinus sumatrensis), amelyből nem egészen 400 egyed él vadon. A veszélyeztetett indiai orrszarvú (Rhinoceros unicornis) vadonbeli egyedszámát kétezerre becsülik a szakemberek, az Afrikában honos keskenyszájú orrszarvú (Diceros bicornis) pedig 3100-as egyedszámmal is kritikusan veszélyeztetettnek számít.

Az orrszarvúak közül a legnagyobbra növő és relatíve a leggyakoribb faj a szélesszájú orrszarvú (Ceratotherium simum): az Afrikában honos faj becsült egyedszáma tizenkétezerre tehető, természetvédelmi minősítése így "veszélyeztetettségközeli". Ugyanakkor ez az egyedszám a hatékony természetvédelemnek köszönhető, hiszen száz esztendővel ezelőtt csak néhány tucat élt ebből az állatfajból. Sajnos a szélesszájú orrszarvúak északi alfaja (Ceratotherium simum cottoni) annyira megritkult, hogy vadon már csak 3 (!) állat él a Kongói Demokratikus Köztársaság területén, 8 további egyed pedig egy csehországi, illetve egy USA-beli állatkert lakója. Az alfaj megmentéséhez a természetes szaporulat valószínűleg nem lenne elegendő, így az északi szélesszájú orrszarvúak megmentésében a mesterséges termékenyítés tűnik az egyetlen lehetőségnek.

Forrás: Szandelszky Béla/Pool

Dr. Robert Hermes az ultrahangos berendezés kijelzőjét figyeli

A budapesti orrszarvú-termékenyítés lépései

2001. szeptember - együttműködés kezdődik a berlini Állatkerti és Vadállatkutató Intézet szaporodásbiológiai munkacsoportja és a budapesti állatkert állatorvosai között, Lulu mesterséges termékenyítése érdekében;

2004. április 6. - Lulu első sikeres mesterséges termékenyítése;

2005. augusztus 9. - Lulu első borja, Ada - egy az ellés napján bekövetkező, kivédhetetlen komplikáció miatt - halva születik;

2005. szeptember 8. - Lulu újbóli, ismét sikeres mesterséges termékenyítése;

2007. január 23. - 16 hónap és 11 nap elteltével 17.55-kor megszületik az 58 kg-os Layla, a világ első mesterséges úton fogant és egészségesen világra jött orrszarvúborja;

2007. június 14. - Lulu újabb sikeres termékenyítése.

...