A világ legnagyobb ugrása

2007.10.20. 8:50

Egy gyermekkori álom beteljesedése - interjú Michael Fournier-vel

[origo] [Tudomány]: Ön 40 kilométeres magasságból kísérli meg az ugrást. Miért éppen 40 kilométerről és nem többről vagy kevesebbről?
Michael Fournier: A válasz egyszerű. Egy nagy sztratoszférikus ballont fogok használni, hogy feljussak erre a magasságra. (Az alkalmazott ballon nem tud ennél magasabbra szállni - a szerk.)

Emlékszik még, mikor jutott először eszébe ez a merész ötlet?
Nagyon régen. Már gyerekkoromban is arról álmodoztam, hogy egyszer kijutok az űrbe és megcsinálom a világ legnagyobb ugrását.

Ön már több mint 8500 ejtőernyős ugrást hajtott végre életében. Mit gondol, az eddigiekhez képest hozhat új tapasztalatot a szuperugrás?
Mindenképpen. Óriási magasságból, nagyon hosszan fogok szabadon esni.

Vannak-e tudományos céljai a kísérletnek?
Igen. Ez az extrém magasságból végrehajtott ugrás hasznos információkkal szolgálhat az űrhajósoknak. Vészhelyzetben lehetőségük nyílna az űrhajóból való menekülésre. Gondoljon csak a Challenger vagy a Columbia katasztrófájára!

Mit gondol mi lesz a legnehezebb a kísérlet során?
Az előkészületek... Túlságosan hosszú ideig tartanak.

Hogyan készül fel testileg lelkileg a nagy eseményre?
Nagyon szigorú napirend szerint élek. Ügyelek az egészségemre, mindennap sportolok, részt veszek szimulációkon és rendszeresen gyakorlok a magassági kamrában.

Vajon léteznek még valódi kihívások a Földön, vagy már csak a világűrben akadhatunk rájuk? 
Szerintem az ember mindig is találni fog merész, sőt egyre merészebb kihívásokat.

A szuperugrást többször elhalasztották már. Mi a legújabb terv, mikor kerülhet sor rá valóban?
2008 májusának végére, júniusának elejére van kitűzve az ugrás megkísérlésének következő időpontja.

Örök mementó

1875 áprilisában három bátor ember emelkedett Zenith nevű ballonjával ismeretlen magasságokba: a Tissandier, Sivel és Croce Spinelli nevű léghajósok az ég meghódítására készültek, miközben az élettani ismeretek még rendkívül korlátozottak voltak arról, hogy milyen kihívások várnak rájuk. Bár Paul Bert (a repülőorvostan atyja, a repülésélettani-magasságélettani problémák első kutatója, az első barokamra megépítője) hasznos tanácsokkal látta el őket indulás előtt, néhány probléma csak a repülés során vált nyilvánvalóvá, és ez kettejük életébe került, a harmadik pedig megsüketült. Nem számoltak azzal, hogy a nagy magasságban a magukkal vitt oxigéndús levegőt adagoló tartály szelepe a nedvesség és a hideg miatt befagy, és oxigénhiányos állapotba kerültek. A túlélő naplója az oxigénhiány leírásának első, szinte tudományos igényű megfogalmazása, örök tanulság minden repülő ember számára. Két társát közös sírba, közös síremlékkel temették el Párizsban, de történetük örök mementó: a repülés könyörtelen az emberi hibával, a felkészületlenséggel, a nemtörődömséggel szemben.



KAPCSOLÓDÓ CIKKEK