Angol kutatók egy rejtélyes és morfológiai szempontból nagyon szokatlan kora-kréta Neosauropoda csigolya töredéket találtak a londoni Természettudományi Múzeum gyűjteményében.

Az új állat leírása egyetlen csonton, egy hátsó hátcsigolyán alapul, ami ráadásul nem is tűnik ki a hatalmas méreteivel, hiszen a rendelkezésre álló lelet mindössze 30 cm magas és 20 cm hosszú. Az "új" dinoszauruszt nem most ásták ki a Kelet-Sussex területén fekvő lelőhelyről, hiszen már az 1890-es évek óta porosodott egy múzeumi fiókban. A példányt a fosszilis növénymaradványok gyűjtésében jeleskedő Philip James Rufford fedezte fel. Később rövid leírást közölt róla Richard Lydekker, a jura és kréta időszaki őshüllők neves kutatója, aki az ún. Wealden Formációból ismert Morosaurus brevis fajjal azonosította a csonttöredéket. Az ezt követő évtizedekben számos kiváló dinoszaurusz kutató nézte át a londoni Természettudományi Múzeum gyűjteményét, de senki nem szentelt különösebb figyelmet a kis csigolyadarabnak.

A történet akkor vett váratlan fordulatot, amikor Michael Taylor vette kézbe a példányt, aki foglalkozását tekintve napközben számítógép programozó, éjszaka pedig Sauropoda csigolya szakértő. Mivel csak korlátozott szabadidejében tud hobbijával foglalkozni, érthető módon egy ilyen szűk kutatási területre specializálta magát. Nem csak az Anglia délkeleti részén található Wealden Formációból, hanem a híres amerikai Morrison Formációból és Tanzániából is vizsgált Brachiosaurus csigolyákat. Eközben bukkant véletlenül a BMNH R2095 leltári számú példányra, amely egyből felkeltette érdeklődését. Hamarosan kiderült, hogy nem a korábban már leírt Sauropodák egyik fajáról van szó. A korábbiaktól nagyon eltérő, szokatlan anatómiai tulajdonságokat mutató töredék rejtőzött több mint 100 évig a fiókban, amely egy eddig nem dokumentált Sauropoda evolúciós vonalat képvisel.

A csigolya töredék számos furcsa jellegzetességet mutat. A csigolyaív a középső rész (centrum) teljes hosszára kiterjed, és a csigolya függőleges tengelyéhez képest előrefelé ereszkedik; csontos lemezek boltívet alkotnak az idegcsatorna mellső része felett; maga az idegcsatorna aszimmetrikus: kicsi és kör alakú a hátsó végen, magas és könny alakú a mellső végen. Ezek a tulajdonságok nem fordulnak elő egyetlen más Sauropoda csigolyánál sem, emiatt döntöttek a paleontológusok az új taxon leírása mellett, még ha sok kutató nem is támogatja, hogy egyetlen csont alapján írjanak le új fajokat. Ezt az egyébként ésszerű elvet azonban nem indokolt ilyen esetben is alkalmazni, amikor a rendelkezésre álló csont ennyire markánsan eltér minden eddig ismert formától.

A szerzők a Xenoposeidon proneneukos nevet választották az angliai dinoszaurusznak. Poseidon nem csak a tenger istene volt, hanem a földrengések is az ő "felügyelete alá tartoztak". Ennek tudható be, hogy pár évvel ezelőtt már hivatkoztak rá a paleontológusok, amikor egy észak-amerikai Brachiosauridát Sauroposeidon-nak neveztek el. Bár ezek a nevek jól hangzanak és szemléletesek, de könnyen abba a hamis illúzióba ringatja az olvasókat, hogy a hatalmas Sauropodák minden lépésénél rengett a föld... A "xeno" előtag jelentése "furcsa, idegen", amely a csigolya egyedi, bizarr bélyegeire utal. A "proneneukos" fajnév (előrefelé lejtő) a csigolyaív egyik legjellegzetesebb, megkülönböztető tulajdonságára utal.

A csigolya töredék tulajdonságai és mérete alapján a Xenoposeidon kétségtelenül a Sauropodák, és azon belül is a Neosauropodák közé tartozik. A finomabb rokonsági kapcsolatok azonban sokáig nem voltak egyértelműek, mivel a példány nem illeszthető be egyetlen ismert Neosauropoda csoportba sem (pl. Diplodocoidák, Camarasauridák, Brachiosauridák, Titanosauridák). Ez a felismerés arra vezette a szerzőket, hogy ne csak új fajt és nemzetséget írjanak le, hanem a Neosauropodákon belül felállítsanak neki egy saját új családot és főcsaládot. Ezt az elképzelést támogatta a paleontológusok által elvégzett ún. kladisztikus filogenetikai vizsgálat is, amikor a jellegzetes bélyegeket számítógépes program segítségével hasonlították össze az össze lehetséges rokon tulajdonságaival. A biztonság kedvéért megvizsgálták annak lehetőségét is, hogy egy régóta ismert csoportnak a szélsőséges morfológiájú tagjáról, vagy egy kevésbé bizarr fajnak valamilyen betegség miatt deformálódott csigolyájáról van szó. Végül azonban az adatok egyértelműen azt mutatták, hogy egy eddig ismeretlen, új csoport képviselőjére bukkantak a múzeumi gyűjtemény rejtekében. A 130 millió évvel ezelőtt élt hosszú nyakú, hosszú farkú állat nagyjából elefánt méretű növényevő volt.