Csak januárban indul az Atlantis

Vágólapra másolva!
Az Atlantis űrrepülőgép indítását az eredetileg tervezett december 6-a helyett jövő év január 2-ára halasztották. A start halasztásának oka a fő hajtóanyagtartályban lévő folyékony hidrogén mennyiségét érzékelő detektor meghibásodása. A jelenlegi indítási ablak december 13-án zárul be, ezt követően legkorábban december 30-án lehetne startolni. 13-ig azonban már kevés az idő a javításra, az év vége pedig nem kedvező időpont. A közel egyhónapos csúszás a NASA szerint nem okoz jelentős késedelmet az űrállomás fejlesztésében.
Vágólapra másolva!

Az ECO jelzésű szenzor a fő hajtóanyagtartályban lévő folyékony hidrogén szintjét érzékeli. Az űrrepülőgép külső üzemanyagtartályán összesen 24, az üzemanyag mennyiségét érzékelő detektor található. A folyékony oxigén- és hidrogéntankok mindegyikén négy szenzor felel azért, hogy a megfelelő pillanatban álljon le a hajtómű - ne túl korán, de ne is túl későn, mivel ez károsíthatja a szerkezetet és veszélyes is lehet. A korábbi biztonsági előírások három működő szenzort követeltek meg a négy közül, a Challenger 1986-os tragédiája óta azonban szigorodtak az előírások, az űrrepülőgép csak négy működőképes érzékelővel indulhat útnak.

A telemetriai adatok alapján ezúttal a detektor áramkörében, pontosabban a detektor és hajtóművek közötti elektronikus kapcsolatnál jelentkezhetett a probléma. A hiba vizsgálatára az ECO szenzorral kapcsolatos korábbi probléma miatt külön csapat áll készenlétben. A probléma részletes elemzést és javítást igényel, és ezt nem tudnák elvégezni december 13-ig. A start januárra halasztása a NASA szerint nem okoz jelentős változtatást az ISS kiépítését célzó repülések menetrendjében. Az eredeti terveknek megfelelően a januári után igen szorosan következhet a februárra tervezett indítás, amelyet egy áprilisi start követ.

A mostani, STS-122 jelzésű küldetés fő feladata a Columbus modul feljuttatása lesz a Nemzetközi Űrállomásra. Az Atlantis legénységét Steve Frick parancsnok, Alan Poindexter pilóta, Leland Melvin fedélzeti mérnök, továbbá Rex Walheim, Stanley Love, valamint a német Hans Schlegel és a francia Leopold Eyharts alkotják. A francia asztronauta az ISS fedélzetén dolgozó Daniel Tani űrhajóst fogja leváltani, és marad helyette a Föld körüli pályán.

Forrás: NASA

Az ECO szenzorok helyzete a fő hajtóanyagtartályban (NASA)

A jelenlegi halasztás az űrállomáson zajló munkát befolyásolja: Daniel Tani egy előre nem tervezett űrsétát fog végrehajtani az idén, amelynek keretében az egyik napelemtábla-szárnyat mozgató illesztésnél jelentkezett problémát próbálja megoldani. Ezt az időben startoló Atlantis küldetésének negyedik, extra űrsétájaként végezték volna el. Az asztronauta az új tervek alapján a feladatot Peggy Whitstonnal még december 21-e előtt hajtja végre, mivel december 23-án egy Progressz teherűrhajó érkezik az ISS-hez.