Atomfegyver-program: három zűrös ország

Vágólapra másolva!
Több úgynevezett küszöbállam képes arra, hogy önálló atomfegyver-programot indítson. Bár ma nem bizonyítható egyértelműen ilyen kezdeményezés, a helyzet reális megítélése nagyon nehéz. Összeállításunkban az iráni, észak-koreai és pakisztáni helyzetet mutatjuk be.
Vágólapra másolva!

Az Irak ellen indított második Öböl-háború indokai között kiemelt helyen szerepelt a tömegpusztító fegyverek, köztük atomfegyver gyártása. Érdemi atomprogram létét a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértői kizárták, a háborút mégis elindították, és végül nem találta fegyverprogramok nyomát a koalíció.

Észak-Korea 2006-ban eljutott első földalatti atomfegyver-kísérletéig. Ezt követően a hatoldalú nemzetközi tárgyalásokon elért megegyezés értelmében hozzákezdett atomfegyver-programjának ellenőrzött felszámolásához.

Az Iránnal kapcsolatos hírek ellentmondásosak. Irán szerint programja békés, az Egyesült Államok viszont meg van győződve ennek ellenkezőjéről. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) a szórványos helyszíni ellenőrzések alapján nem tud egyértelműen állást foglalni. Az Egyesült Államok és Izrael visszatérően kétségbe vonja a NAÜ és főigazgatója, a 2006-ban Nobel-békedíjjal elismert egyiptomi El Baradei pártatlanságát, elfogulatlanságát a kérdésben.

A már tíz éve atomfegyverrel rendelkező Pakisztán esetében a mind bizonytalanabbá váló belpolitikai helyzet miatt aggódik joggal a világ az ország több tucatnyi atomfegyverének biztonsága miatt.