Dr. Borsa Judit - vegyészmérnök, egyetemi tanár, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar, Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék

- Miért választotta foglalkozásául a vegyészmérnökséget?

Az iskolában kezdettől fogva a reáltárgyakat szerettem jobban. Kiváló tanáraim voltak, akik nem csak ismeretet adtak, hanem elismerést, bíztatást is. A hatvanas években az akkor hatnapos oktatási hét egyik napján kötelező "politechnika" volt; szerencsénkre a Veres Pálné Leány(!)gimnáziumban négy éven át hetente egy napot kémia laborban tölthettünk. Nagy tudású, szigorú tanárnőnk, Szundy Gizella hatására döntöttem úgy, hogy vegyésznek, esetleg vegyészmérnöknek jelentkezem. A választásban fizikatanáromnak, Fekete Zoltánnak is nagy szerepe volt. Nem bántam meg - köszönet érte tanáraimnak. Egyébként az én pályaválasztásom nem különösebben ritka, a vegyészmérnöki (és az építészmérnöki) pályán régóta több nő dolgozik, mint a többi műszaki területen; a fiatalabb biomérnöki és környezetmérnöki szakon is viszonylag sok nő van.

- Mit gondol, befolyásolta-e a pályáját ezen a hagyományosan férfiak uralta, műszaki területen, hogy Ön nő?

Röviden és egyszerűen: igen. Hosszabban és bonyolultabban rengeteget lehetne a kérdés társadalmi és egyéni oldaláról értekezni. Személyes tapasztalataimat megerősítette egy nemrégiben született doktori dolgozat, amelyben számos kérdőív adatainak összegzéseként olvashatjuk, hogy egy nőnek általában sokszor kell bizonyítania, hogy tud valamit, a véleménye megalapozott - egy férfinak sokkal hamarabb elhiszik mindezt. Valószínűleg ez minden szakterületen kisebb-nagyobb mértékben így van, legfeljebb a műszakin erősebben. Ha a nő már elég sokat bizonyított, akkor már kicsit könnyebb. A nehéz, keserű időszakok is általában jobban megviselik a nőket, mint a férfiakat. Ami az egyéni helyzetemet illeti, a két gyerekkel öt évig voltam gyesen. Lehet, hogy ez a "pályának" nem válik előnyére, de gyönyörű időszak volt. Közben igyekeztem egy kicsit szakmával is foglalkozni. A család, a gyerekek sok időt, energiát igényelnek, de a sok öröm, a munkahelyitől különböző otthoni munka segít is. A munkahelyen is vannak "anyai" feladataim: oktatási dékán-helyettesként nyolc éven át foglalkoztam - egyebek között - a hallgatók ügyes-bajos dolgaival, több éve az egyetemi esélyegyenlőségi bizottság oktató tagja vagyok, a Karon az elsőévesek beilleszkedését segítem.

- Minek tulajdonítja sikeres pályáját?

Sok minden nem volt éppen könnyű, de összességében valóban sikeres nőnek mondhatom magam, különösen, ha a számok tükrében nézem. A Karon az elsőéves hallgatóinknak (vegyészmérnök, biomérnök, környezetmérnök) és a doktoránsainknak is közel a fele nő, de a Kar oktatóinak és kutatóinak csak mintegy 20%-a, a professzorok között pedig alig van nő. Elég sokat dolgoztam, de a sikerhez a körülményeim is hozzájárultak: a tanulásomhoz mindent megadó bölcsész szüleim, akik soha nem befolyásolták a pályaválasztásomat, tanáraim, néhány nagyszerű kolléga, az otthon mindenben segítő, megértő férjem, a mama otthon végzett szakmai munkáját elfogadó gyerekeim. Szerencsés vagyok.

- Ajánlaná fiatal nőknek a műszaki pályát?

Nyugodt szívvel ajánlom azoknak, akik az iskolában szeretik a reáltárgyakat, örömüket lelik a rendszerező, logikus gondolkodásban, érdeklődnek a környezetükben látott anyagokra vonatkozó törvények iránt. Többféle területen lehet az egyénnek legjobban megfelelő munkát végezni: különböző termékek gyártása, fejlesztése, tudományos kutatás-fejlesztés, kereskedelem, közigazgatás, oktatás stb. Gyorsan változik a világ: a mai fiatalok körében kevesebb gondot okoz a fiúk és lányok közti különbség, mint több évtizeddel ezelőtt, a munkában eredményesen helytálló műszakiak között egyre több a nő. A férfiak és nők közti különbözőség megismerése és elfogadása sokat segíthet az együtt végzett munkájukban, egymás kölcsönös megbecsülésében.