A megtermékenyítés újonnan felfedezett szabályozója lehet a parazitaellenes gyógyszerek célpontja.
Az élet a petesejt és a spermium összeolvadásával kezdődik. A két ivarsejt között lejátszódó reakció meglehetősen összetett, a részletekről még keveset tudunk. William Snell biológus (University of Texas Southwestern Medical Center, Dallas) és munkatársai a megtermékenyítés (fertilizáció) molekuláris hátterének újabb elemét fedezték fel, amelynek bizonyos parazitás betegségek gyógyításában is szerepe lehet.

A hímivarsejt és a petesejt fúziója több lépésben zajlik. A spermiumnak először át kell jutnia a petesejtet körülvevő burkon (zona pellucida), csak ezután következhet a két sejt membránjának egybeolvadása, aminek következtében a spermium által szállított genetikai állomány bejut a petesejtbe.

Bár intenzíven kutatott terület, a megtermékenyítés folyamatában szerepet játszó molekulák még kevésbé ismertek. Ennek egyik oka, hogy ezek a molekulák igen specifikusak a különböző fajokra, így minden élőlényben más és más fehérjék felelősek az ivarsejtfúzió lebonyolításáért. Egyébként ez az egyik magyarázata annak, hogy két különböző faj miért képtelen közös utódot létrehozni.

Snellék olyan egysejtű algán hajtották végre kísérleteiket, amelynek genetikai állománya könnyen módosítható. Azt tapasztalták, hogy a HAP2 nevű fehérje egyik mutációja megakadályozza, hogy az ivarosan szaporodó sejtek sejthártyája összeolvadjon. Ez a mutáció azonban nem befolyásolta az ivaros szaporodás többi lépését.

A HAP2 fehérjét kódoló HAP2 gén megtermékenyítésben játszott szerepe már ismert volt a növények esetében, de nagy meglepetés érte a kutatókat, amikor a genetikai adatbázisból kiderült, hogy ez a gén az állati szervezetekben is megtalálható. Számos egysejtűben kimutatható, sikerült tehát egy olyan, a megtermékenyítést irányító molekulát találni, amely több élőlényben is megegyezik.

Az érdekes az, hogy ez a fehérje ennyire konzerválódott az evolúció során, míg a többi, szintén a megtermékenyítést szabályozó molekula teljesen fajspecifikus. A HAP2 széleskörű elterjedtsége arra utal, hogy a molekula esetleg a membránfúzióval járó folyamatok egyik általános szabályozója lehet.

A HAP2 olyan parazitákban (élősködő kórokozókban) is jelen van, mint a maláriát okozó Plasmodium-fajok és az álomkórt okozó egysejtű, ezért új parazitaellenes gyógyszereknek lehet célpontja. Mivel az emberből hiányzik, a molekula gátlása nem befolyásolná a humán fertilizációt.

Már történtek sikeres vizsgálatok, melyekben megakadályozták egy Plasmodium-faj szaporodását a HAP2 gátlásával, azonban egy HAP2-ellenes vakcina használhatósága még kérdéses. Ha működik a módszer, hatékony fegyverünk lehet a mai szerekre rezisztens parazitákkal szemben.