Budapesten üléseznek a világ vezető klímaszakértői

2008.04.07. 10:03

Budapesten tartja 28. ülésszakát az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC). A nem hivatalosan már vasárnap délután megkezdődött találkozó hétfőn az elnökségi üléssel folytatódik, amely kedden is tart. Maga az ülésszak szerdán-csütörtökön lesz, ahol több fontos kérdésben is döntés születhet.

"Az igazán izgalmas az, hogy az IPCC éppen most jött Magyarországra" - mondta az [origo]-nak Dr. Faragó Tibor, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Stratégiai Főosztályának vezetője, aki az 1990-es évek eleje óta foglalkozik a testület tevékenységével. A klímaváltozás problémáját elemző, idén 20 éves IPCC több okból is fókuszba került az utóbbi időben: szakértői tavaly fejezték be a negyedik átfogó jelentésüket, és ugyancsak a múlt évben nyerték el a Nobel-békedíjat a közel két évtizedes tevékenységükért (utóbbit Al Gore volt amerikai alelnökkel megosztva kapták).

A budapesti ülésszakon többek között arról is dönteni kell, mire fordítsák a díjjal járó 10 millió svéd korona (körülbelül 262 millió Ft) felét, bár messze nem ez a legfontosabb napirendi pont. Véglegesíteni kell például az éghajlatváltozás és a globális vízhelyzet viszonyát vizsgáló jelentést, amely a földi hidroszféra, illetve a vízkörforgás jövőbeli helyzetének alakulására vázol fel forgatókönyveket a klímaváltozás függvényében. Legalább ilyen fontos annak eldöntése, hogy készüljön-e külön jelentés a megújuló energiaforrásokról abban a tekintetben is, hogy ezek megfelelő alkalmazásuk esetén jelentősen hozzájárulhatnak-e az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez. A leginkább érdekfeszítő vita pedig majd arról folyhat, miként folytassa tevékenységét a testület, s legyen-e például ötödik átfogó jelentés.

Az IPCC, de különösen annak negyedik jelentése kulcsszerepet játszott az újabb globális politikai tárgyalási folyamat elindításában, amelyre tavaly decemberben az indonéziai Balin került sor. Az aktuális klímahelyzetről holnap közlünk részletesebb cikket rovatunkban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK