A legfiatalabb szupernóva nyoma a Tejútrendszerben - a hét asztrofotója

Egy mindössze 140 éve felrobbant szupernóva maradványát tanulmányozták a röntgen- és a rádiótartományban.

A statisztikák szerint százévente vagy még sűrűbben lángol fel szupernóva a Tejútrendszerben, ehhez képest az elmúlt időszakban sokkal ritkábban sikerült ilyen jelenséget megfigyelni, utoljára 1680-ban. Elképzelhető, hogy azóta is történt ilyen esemény, azonban az a Föld felől nézve a sűrű csillagközi felhők mögött következett be.

A statisztikák pontosításához fontos, hogy az egyébként észrevétlen robbanások nyomán visszamaradt szupernóva-maradványokat is felismerjék. Erre a röntgen- vagy a rádiótartományban nyílik lehetőség, ezeken a hullámhosszakon ugyanis viszonylag átlátszó a csillagközi anyag. A Chandra-röntgentelszkóp segítségével a Tejútrendszer belső vidékén mutatkozó Cassiopeia-A objektumot tanulmányozták.

Erről a szupernóva-maradványról mérete alapján korábban azt gondolták, hogy a robbanás 400-1000 éve történt. A későbbi megfigyelések alapján kiderült, hogy az objektum sokkal gyorsabban tágul, mint az első becslésekből számították. Eszerint lényegesen fiatalabb a képződmény, kora mindössze 140 év - eszerint ez a legfiatalabb ismert szupernóva-maradvány a Tejútrendszerben.

A Cassiopeia-A szupernóva-maradvány méretváltozása 1985 és 2008 között (NASA, CXC, NCSU, Reynolds, NSF, NRAO, VLA, Cambridge, Green)

David Green (University of Cambridge, Egyesült Királyság) a VLA rádióteleszkóp-rendszerrel is tanulmányozta az objektumot. Az 1985-ben és 2008-ban készült mérések között egyértelműen sikerült azonosítani a tágulását, amely a kérdéses időszakban 16%-ot ért el. Ez az érték szokatlanul nagy, és igen energikus robbanásra utal, azaz sok szempontból egyedülálló objektummal van dolgunk.

Balra a Chandra röntgenfelvétele (narancssárga), és a VLA rádióméréseinek egymásra vetített képe (kék), jobbra pedig a szupernóva-maradvány helyzete az égbolton. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA, CXC, NCSU, Reynolds, NSF, NRAO, VLA, Cambridge, Green)

A szupernóva-robbanások gyakoriságának ismerete a csillagközi anyag összetételének változása szempontjából fontos. Az ilyen események ugyanis sok nehéz elemmel, köztük a vasnál is nehezebb atommagokkal dúsítják a csillagközi teret, emellett lökéshullámaikkal további csillagok születését válthatják ki.