Hol lehet még folyékony víz?

2000 közepén jelentették be, hogy friss vízfolyásokat azonosítottak a Marson. Az erre utaló felszínformák az igen fiatal, hirtelen lefolyással keletkezett vízmosások, illetve a víz által szállított és lerakott anyagból álló legyező alakú hordalékkúpok. A legtöbb ilyen forma a déli féltekén, a 30. és 70. szélességi körök között fordul elő. A vízlefolyások kialakulásának egyik lehetséges oka, hogy felszíni hófoltok olvadnak meg a napsugárzástól, de akár a felszín alól is előtörhet a víz, amiben csuszamlások is közreműködhetnek.
 
A morfológiai jelek alapján magas szélességű lejtőkön az évszakos fagytakarón is mutatkoznak folyásos képződmények, amelyek pontos eredete még nem ismert. Annyi sejthető róluk, hogy vízjéggel kapcsolatban lezhet a kialakulásuk.

Alacsony szélességen is mutatkoznak olyan sávok, amelyek megjelenése folyásos folyamatra utal, itt azonban eddig még vízjégnek sem akadtak a nyomára.

Igen valószínű, hogy néhány molekula vastagságban sok helyen borítja a felszíni ásványokat egy úgynevezett adszeorbeált vízréteg. Ez csak bizonyos szempontból tekinthető folyékonynak, és még a jégnél is erősebben kötődik a szilárd felületekhez, azonban közel -60 Celsius-fokig nem fagy meg.

Forrás: NASA, JPL

Vízfolyásnyomokra emlékeztető, pontosan nem ismert eredetű alakzatok a Marson balról jobbra: sárfolyások, lejtősávok és ún. DDS-szivárgások (NASA, JPL)

Elméletileg nem kizárt, hogy a fentiekhez hasonló területek átmenetileg felszíni folyékony vizet tartalmaznak. Ilyen körülmények között már nem lehetetlen, hogy egyes extremofil szervezetek periodikus életműködést folytassanak, majd a környezeti tényezők rosszabbra fordulásával (vagyis a kiszáradáskor, illetve lehűléskor) átmenetileg felfüggesszék (lásd a földi baktériumspórák esetét). Fontos megjegyezni, hogy az elszigetelten előforduló víz átmeneti stabilitását a felszínen előforduló ásványi sók növelhetik, mivel hatásukra jóval 0 Celsius-fok alá csökkenhet a víz fagyáspontja. Még kedvezőbb eset, ha a sókristályok a kőzetek vagy a regolit pórusaiban, a víz számára viszonylag védett környezetben okoznak ugyanilyen hatást. Ugyanakkor arról sem szabad megfeletkezni, hogy a melegedéssel párhuzamosan a jég könnyen elszublimálhat még azelőtt, hogy elérné a folyékony állapothoz szükséges hőmérsékletet.

Fontos térségek továbbá a krioszféra alatti részek, elsősorban ott, ahol a bolygó belsejéből érkező hőáramlás intenzitása nagyobb. (A krioszféra a kéreg felszínközeli rétege, amelynek finomszemcsés kőzettörmelékből álló anyagát vízjég cementálja össze. Valószínűleg az egykori felszíni vízkészlet nagyobbik részét tartalmazza). A bolygó belső hője egyes területeken megolvaszthatja a krioszféra vízjég-készletét, így a kéregben folyékony vizet tartalmazó területek alakulhatnak ki. Itt fordulhatnak elő például olyan organizmusok, amelyeket a közelmúltban fedeztek fel a földkéregben, egészen 3 kilométeres mélységig. Az extremofil szervezetek e legutóbb megismert képviselői egyszerűen a bazalt ásványinak kémiai átalakításából nyerik energiájukat, s nem igényelnek semmilyen más külső energiaforrást.

További elméleti lehetőségként jönnek szóba a pólussapkák alján lévő esetleges tólencsék - igaz, ilyenekre utaló nyomokat még nem találtak. Akárcsak a Földön, a marsi jégsapkák esetében is elképzelhető, hogy a jégpáncél alatt eltemetett tavak léteznek. Ilyen például az antarktiszi Vosztok-tó, amelyben az eddigi jelek alapján jelen vannak élő szervezetek.

Egyelőre tehát nem tudjuk, van-e élet a Marson. A legutóbbi időszak planetológiai és biológiai kutatásai alapján azonban már szinte biztosan kijelenthető, hogy a Mars múltjában sokkal kedvezőbb ökológiai feltételek uralkodtak, s talán ma is létezhetnek olyan környezetek, amelyek alkalmasak az élőlények fennmaradására.