A világ legnagyobb harapása

2008.08.05. 16:26

A nagy fehér cápa másfél millió éve kihalt őse minden idők legveszélyesebb ragadozója; harapása hatszor erősebb volt a Tyrannosaurus rexénél is.

A Carcharodon megalodon kifejlett példányai 16-18 méter hosszúak lehettek, tömegük pedig elérhette a száz tonnát. A körülbelül 16 millió évvel ezelőtt megjelent és 1,6 millió éve kipusztult őscápa így nagyjából harmincszor nehezebb volt mai leszármazottjánál, a nagy fehér cápánál (Carcharodon carcharias). A Journal of Zoology folyóiratban most megjelent vizsgálat pedig kimutatta, hogy harapási ereje legkevesebb 10,2 tonna volt, de elérhette akár a 18,2 tonnát is - az őscápa ezzel a történelem legerősebb harapású élőlénye. Előszeretettel vadászott a nála nagyságrendekkel nagyobb bálnákra is: először az uszonyukat és a farkukat harapta le, hogy ne tudjanak elmenekülni, majd kedvére fogyasztott a zsákmányból - áll a tanulmányban.

Az ausztráliai Új-Dél-Wales Egyetem és a Kaliforniai Egyetem kutatói szerint a ma élő fajok közül a maga 1,8 tonnás harapási erejével a nagy fehér cápa a legerősebb a világon. Összehasonlításképpen: egy afrikai oroszlán állkapcsának harapási ereje 560 kilogramm, az emberé pedig legfeljebb 80 kilogramm.

Forrás: [origo]

A ma élő, 3-6 méteresre növő nagy fehér cápa "apró" leszármazottja a 16 méteres megalodonnak

A kutatócsoport a cápaállkapocs erejét az épület- és autótervezésnél használt számítógépes anyagvizsgálati módszerrel határozta meg. Komputertomográfos felvételeket készítettek a megalodon koponyamaradványairól, amelyekből egy háromdimenziós modellt állítottak elő. Az izomzatot a mai fehér cápa izomzata alapján rekonstruálták, s összehasonlításul kidolgoztak egy 2,4 méteres mai fehér cápa koponyájáról készült modellt is. A modellek teherbírását, illetve a harapási erőt a különböző, nagy igénybevételnek kitett anyagok (például repülőgépszárnyak) tervezésekor és gyártásakor használt, úgynevezett véges elem analízis módszerével vizsgálták.

"Ezt a fenevadat a természet a szükségesnél is nagyobb erővel áldotta meg ahhoz, hogy elejtse és felfalja áldozatait" - mondta el Stephen Wroe, a kutatás vezetője. "A harapási erőt ráadásul még a kivételesen éles fogakból álló cikkcakkos fogsor is fokozza, amellyel viszonylag csekély erőfeszítéssel is át lehet szakítani akár a vastag bőrt, és az alatta meghúzódó zsírszövetet és az izmokat is."

KAPCSOLÓDÓ CIKK