Ötvenezer dollár öt kutyaklónért

Vágólapra másolva!
Ötvenezer amerikai dollárt, azaz 7,6 millió forintot fizetett öt kutyaklónért, szeretett pitbullterrierje pontos másaiért egy amerikai asszony - a csöppségeket kedden mutatták be sajtótájékoztató kerestében Szöulban.
Vágólapra másolva!

"Booger a barátom, hű társam volt" - mondta Bernann McKinney, amikor megjelent a sajtó képviselői előtt az öt kis hasonmással. A Szöuli Nemzeti Egyetem több embriót "gyártott le" azokból a bőrsejtekből, amelyeket Booger füléből nyertek, még a kutya életében. Az embriókat két "béranyába" ültették be, három hónappal később pedig világra jöttek a kiskutyák.

A program résztvevője Li Bjong Csan professzor is, aki 2005-ben a világ első klónozott kutyáját, az afgán agár Snuppyt létrehozó csapat tagja volt. McKinney Booger leszármazottainak némelyikét segítőkutyákká akarja kiképeztetni, miután szeptemberben átveheti az Egyesült Államokban az ebszállítmányt. Ez nem az első alkalom, amikor kutyákat klónoztak, ám az eljárás meglehetősen bonyolult. Mint a dél-koreai tudósok rámutattak, kereskedelmi célból most reprodukáltak első ízben állatot.

A koreai RNL Bio, azaz a cég, amely megszervezte a klónozást, bejelentette, hogy mostantól elő lehet jegyeztetni a "kedvencgyártást". Jelenleg ugyan borsos az ár, ám ahogy fejlődik a technológia, olcsóbbá válnak a klónozott állatok. A vállalat jövőre akár 300 kutyát is képes "lekopírozni", a cég vezetőjének terveiben pedig tevék klónozása szerepel közel-keleti tehetősek számára.

Egy hónapja beszámoltunk két hobbiállatokat klónozó cég, a mostani cikkben szereplő dél-koreai RNL Bio és az amerikai BioArts International szabadalmi vitájáról. Az amerikai cég birtokolja az úgynevezett Dolly-szabadalmakat, vagyis a Dolly nevű birkaklón létrehozásakor használt biotechnológia eljárások felhasználási jogát.

Ezért az amerikai cég képviselője, Lou Hawthorne úgy véli, a szöuli vállalat jogtalanul folytatja a klónozásokat, és perrel fenyegette meg az RNL Biót, ha nem hagy fel a "jogsértő" gyakorlattal. A fentiekből kitűnik, hogy a dél-koreai céget nem rettentette meg nagyon az amerikai vállalat fenyegetése, és a rendkívüli haszon reményében hajlandó felvállalni az ezek után igen nagy valószínűséggel elinduló pereskedéssel járó kockázatot is.