Nem minden madár tyúkeszű - a szarkáknak van éntudatuk

Vágólapra másolva!
Az éntudatról eddig úgy gondolták, hogy az emberen kívül csak néhány főemlős - elsősorban az emberszabású majmok - sajátja. Német kutatók most egy madárnál, mégpedig a szarkánál is kimutatták.
Vágólapra másolva!

Az éntudat létének vizsgálatához úgynevezett tükörteszteket szoktak használni. Ezekben a kísérletekben az állatokra valamilyen jelet tesznek úgy, hogy a jelölést ne vehesse észre, csak a tükörképén láthassa (például egy színes pöttyöt festenek a homlokára). A módszer segítségével kideríthető, vajon az élőlény fölismeri-e, hogy magát látja a tükörben vagy sem.

Az emberek önfelismerő képessége nagyjából 18-24 hónapos korra alakul ki, és egybeesik a társas viselkedés első jeleivel. Az állatokkal végzett sok száz tükörteszt alapján eddig csak az emberszabású majmokról (gibbonok, orangutánok, gorillák és csimpánzok), a palackorrú delfinről és az indiai elefántról sikerült kimutatni, hogy tisztában vannak saját létezésükkel, és felismerik magukat a tükörben.

A varjúfélék képviselői vitathatatlanul a madarak legintelligensebb fajai közé tartoznak. Ezért támadt a frankfurti Goethe Egyetem Pszichológiai Intézetében dolgozó kutatóknak az az ötletük, hogy tükörteszttel megvizsgálják, vajon van-e a szarkáknak (Pica pica) éntudatuk. A kísérlet eredménye magukat a kutatókat is meglepte, hiszen eddig az volt az általánosan elfogadott nézet, hogy éntudata csak neokortexszel ("új agykéreggel") rendelkező állatnak lehet - ilyen, alapvetően a gondolkodást végző agyterületük pedig a madaraknak nincs, csak az emlősöknek.

Tükörteszt szarkáknak

A kognitív (gondolkodással kapcsolatos) kutatásokkal foglalkozó Helmut Prior és munkatársai piros, sárga vagy fekete pöttyöt ragasztottak öt szarka nyakára. A pöttyöket olyan helyre tették, amelyet az állatok kizárólag tükörből láthattak. Ezután tükröt tettek be a madarakhoz.

Ha érezték is a pötty jelenlétét a nyakukon, a szarkák nem adták ennek semmilyen jelét. Abban a pillanatban azonban, amikor megpillantották magukat a tükörben, azonnal elkezdték kaparászni a nyakukat a folt környékén. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy fölismerték, saját tükörképükkel néznek szembe. Azok a madarak, amelyek nyakára fekete pöttyöt tettek, a tükörképüket megpillantva sem reagáltak, hiszen a fekete nyaktollazaton nem látszott a pötty.

Gerti, az egyik szarka csőrével és lábával is megpróbálja eltávolítani a jelölést (forrás: PlosBiology)

A szerzők úgy vélik, hogy az éntudat kialakulása madarakban és emlősökben az úgynevezett konvergens evolúció egyik esete, amikor hasonló evolúciós nyomás hasonló viselkedést vagy tulajdonságot hoz létre, noha eltérő úton jön létre ugyanaz a végeredmény.