A műholdas megfigyelés kezdete óta idén nyáron tapasztalták az Északi-sarkvidék jégmezőinek második legnagyobb mértékű olvadását. A jégzsugorodás maximuma szeptember közepére várható, és kérdés, meghaladja-e a tavalyi rekordot.

Az augusztus 26-i állapot szerint a jégmező területe ezen a napon csak 5,26 millió négyzetkilométer volt, ami azt jelenti, hogy augusztus kezdetétől 2,06 millió négyzetkilométernyi területről tűnt el a jégmező.

Még néhány hét van hátra addig, amíg az időjárás lehűlése nyomán a sarki tenger ismét elkezd befagyni, addig viszont tovább zsugorodik a jégvilág. Előfordulhat, hogy még az eddigi rekordnál, a 2007 szeptemberében mért 4,3 millió négyzetkilométernél is kisebbre csökken a jégmező - ismertette adatait az amerikai Nemzeti Hó- és Jégkutató Központ (National Snow and Ice Data Center, NSIDC). 1979 és 2000 között a jégmezők átlagos területe 7,23 millió négyzetkilométer volt, tavaly ez az érték már 40 százalékkal volt kisebb. Előfordulhat, hogy az idei nyár végére maga az Északi-sark környéke is jégmentes lesz egy időre, amire még nem volt példa a modern időkben (erről részletesen lásd korábbi cikkünket.)

Egy szokványos évben az olvadás június közepén kezdődik, szeptember közepén csökken a legkisebbre a jégmező, maximális kiterjedését pedig a lehűlés kezdete után március közepére éri el, azonban évről évre kisebb és kisebb területen fagy vissza télre az északi jégmező.

A klímaszakértők azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy 2040 körül nyáron teljesen eltűnik a jég a Jeges-tengerről. Alig néhány éve ezt még csak 2070-re helyezték kilátásba. A jelenség elsősorban a Csukcs-tenger olvadásának tudható be Alaszka és Szibéria partjainál. Az ottani jégmezők a jegesmedve természetes élőhelyét képezik: eltűnése kihalással fenyegeti a sarki ragadozót, amely a jégmezőkön vadászik a természetes táplálékát képező fókákra.

Forrás: Getty Images

Az olvadás hozadéka lehet, hogy megnyílik az Északnyugati-átjáró az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán között, és könnyebben hozzáférhetővé válnak a térségben a víz alatti szénhidrogén-tartalékok, amelyekre főként az oroszok és a kanadaiak fenik a fogukat.