Nyárutó a Kárpát-medencében - a hét műholdképe

Vágólapra másolva!
Ahogy végére érünk a nyárnak, kezdődik az iskola is, a természet színei lassan megváltoznak. A nyár második felének telt zöldjébe az ősz sárga árnyalatai keverednek. A lassú színváltozás még fél kilométeres felbontásban is jól látható a Kárpát-medence műholdképén.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt héten több olyan nap is volt, amikor az eget igen kevés felhő takarta, így a Kárpát-medence felszíne jól látható a műholdképeken. Az itt bemutatott felvételnek csak az északi részén, a hegyvidékek felett láthatunk komolyabb felhőzetet, míg a Kárpát-medence déli részein a kisebb gomolyok - köznapi nevükön: bárányfelhők - rendeződnek érdekes alakzatokba.

Forrás: ELTE

(A kép kiterjedése 500x500 kilométer)

Töltse le a felvételt feliratok nélkül, nagyobb méretben!

Tavaly ilyenkor...

Az erdők színe még mindenütt zöld, az őszi sárgulás egy-két hetet még a magasabb gerinceken is várat magára, a szántóföldeken azonban, elsősorban az Alföldön és a Kisalföld északi, a Dunától északra elterülő részén a sárga szín válik dominánssá. A termények egy részét már betakarították, a későbbi aratású növények, elsősorban a kukorica pedig most már gyorsan sárgul.

A Terra műhold MODIS-rendszerének felvételét augusztus 26-án rögzítettük az ELTE műholdvevő állomásán.