Először kaptak lencsevégre okapit a természetben

Vágólapra másolva!
Az Afrikában élő okapi olyan kiváló rejtőzködő, hogy vadon élő példányról most sikerült először fényképet készíteni - jelentette be a londoni Zoológiai Társaság.
Vágólapra másolva!

Az okapi (Okapia johnstoni) a zsiráf legközelebbi rokona. Annyira ritka és félénk állat, hogy tünékenysége miatt valaha a mitikus egyszarvúval azonosították. Ráadásul élőhelyén, a Kongói Demokratikus Köztársaságban majdnem egy évtizede polgárháború dúl, ezért sokan attól tartottak, hogy vadon már kihalt.

Ennek eldöntésére a londoni Zoológiai Társaság és a Kongói Természetvédelmi Intézet szakemberei automata kameracsapdákat állítottak fel a Virunga Nemzeti Parkban. Ezek készítették a most közzétett fényképeket, amelyek bizonyítják, hogy az állat - bár igen veszélyeztetett - még fennmaradt a természetben.

Ajánlat: további képek a Társaság honlapján

Dr. Noelle Kumpel, a Társaság vadhúskereskedelem-ellenes és erdővédelmi programjának vezetője a BBC-nek elmondta: igen nagy öröm, hogy elkészítették az első képeket erről a karizmatikus emlősről. Különös jelentőséget ad az eseménynek, hogy az állatot itt is írták le, több mint egy évszázada.

Az orvvadászat lesz az okapi végzete?

A fekete nyelvével a zsiráfhoz, csíkos hátsó részével pedig a zebrához hasonló okapit majdnem 50 évvel ez előtt látták utoljára a Virunga Nemzeti Parkban, a Semliki-folyó nyugati partján. A mostani felmérés egy eddig ismeretlen okapiállományt fedezett föl a folyó keleti partján.

Thierry Lusenge, a csapat kongói tagjai elmondta, hogy a fényképeken tisztán kivehetők az állat hátsó felén húzódó csíkok, amelyek mintázata éppoly egyedi, mint az ujjlenyomatoké. Ennek alapján már sikerült három egyedet azonosítani, és további megfigyelésekkel valószínűleg meghatározhatják a parkbeli állomány nagyságát. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy kijelöljék a további feladatokat az állat megvédése érdekében.

Az okapi pontos természetvédelmi helyzete ismeretlen, mivel a polgárháborús összetűzések és a rossz infrastruktúra miatt nehéz megközelíteni az ország erdőit. Sajnos a helyi konfliktusok kedveznek az orvvadászoknak. Most is árulnak - feltehetőleg a Virunga-parkból származó - okapihúst a közeli Beni város piacán. A londoni társaság figyelmeztet arra, hogy ha a jelenlegi ütemben folytatódik a vadászat, akkor néhány éven belül valóban kipusztulhat a parkból az okapi.