Vágólapra másolva!
Röviddel a korábbi probléma elhárítása után szeptember 19-én, pénteken egy nagyobb meghibásodás lépett fel a nagy hadron ütköztetőnél.
Vágólapra másolva!

A CERN hivatalos közleménye szerint a nagy hadron ütköztető (LHC) gyorsítógyűrűjének egyik szektorában baleset következett be szeptember 19-én (pénteken). Az esemény következtében a mágnesek hűtését biztosító hélium távozott az alagútba, körülbelül egytonnányi mennyiségben. Emiatt körülbelül 100 darab mágnes melegedett fel a szektorban, körülbelül 100 fokkal, és megszűnt a vákuumközeli állapot is a rendszer ezen területén.

Az előzetes felmérés alapján a hiba legvalószínűbb oka az volt, hogy meghibásodott az elektromos összeköttetés két szomszédos mágnes között: valószínűleg megolvadt a nagyobb áramerősség miatt, amit már a protonnyaláb gyorsításának előkészítéséhez vezettek a rendszerbe.

A hivatalos közlemény szerint az esetnél senki sem sérült meg.

A károk pontos felmérése folyamatban van, de annyi már most sejthető, hogy a kísérletek megkezdése emiatt körülbelül kéthónapos késést szenved. A sérült szektort ugyanis fel kell melegíteni a javításhoz, majd újra le kell hűteni az abszolút nulla fok közelébe, ami legalább ennyi időt vesz igénybe.