A csimpánzokkal ellentétben nőuralomban és promiszkuitásban élő bonobókra az eddigi feltételezéssel ellentétben nem feltétlenül illik a "szeretkezz, ne háborúzz" elve. Az eddig békésnek hitt törpecsimpánzokról nemrégiben egyértelműen bebizonyosodott, hogy más főemlősökhöz hasonlóan ők is vadásznak főemlősökre, sőt, a portyákban a nőstények igen aktív szerepet játszanak.

A bonobó vagy törpecsimpánz (Pan paniscus) az ember számára különlegesen érdekes tagja az emberszabásúak csoportjának. Annyira közeli rokona az embernek, hogy a két faj genetikai állománya 98,4 százalékban megegyezik. A bonobók és nagyon közeli rokonaik, a csimpánzok (Pan troglodytes) közelebbi genetikai rokonságban állnak az emberrel, mint a szintén emberszabású gorillával (Gorilla gorilla). Csontozatuk alapján nagyon hasonlítanak az emberfélék kihalt csoportjához, az Australopithecusokhoz. Két lábon is sokkal biztonságosabban és hosszabb ideig képesek járni, mint bármely más főemlős.

Ám a legérdekesebb talán a bonobóközösségek működése. Ezek a rendkívül békés és szociális lények körülbelül 100 tagból álló csoportokban élnek, amelyeket - a csimpánzokkal ellentétben - a nőstények vezetnek. A bonobók számára a szexuális aktus az összetartozás kifejezésének eszköze: egymás üdvözlésekor, a konfliktusok megoldására, engesztelésre is szexuális játékokat használnak. A nőstények folyamatosan készek a párzásra, szemben például a csimpánzzal, ahol a nőstény csak termékeny napjain mutat hajlandóságot. Párosodás előtt a bonobó hím megkörnyékezi a nőstényt, de nem agresszív, nem fitogtatja az erejét, hanem például ételt kínál neki - a nősténynek pedig joga van elutasítani a  közeledést. Ha két bonobócsapat találkozik, semmiképpen nem kezdenek el harcolni, hanem üdvözlik egymás, ételt cserélnek és szexuálisan is közelednek egymáshoz.

A bonobók főként növényekkel táplálkoznak, kisebb gerinceseket és férgeket is esznek, s bár a kutatók korábban is találtak már közvetett bizonyítékot - például bonobóürülékben - arra, hogy táplálékukban olykor más főemlősök is megjelennek, azokról többnyire azt feltételezték, hogy egyéb állatok által elejtett zsákmányból, illetve egyes egyedek alkalomszerű zsákmányszerzéséből kerülhettek az állat étrendéje. A bonobók csoportos vadászatáról most először látott napvilágot beszámoló.

A lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet munkatársai a Kongó folyótól délre elterülő Salonga Nemzeti Park síkvidéki erdeiben élő egyik bonobócsapat életének öt évig tartó megfigyelése alatt öt olyan esetet is feljegyeztek, amikor a csoport egy része majmokra vadászott. A földön való lopakodással induló támadásokból három járt sikerrel. A vadászok olykor társaiknak is adtak a húsból, így bátorítva őket a csoportos vadászatra.

Forrás: AFP

A meglepő megfigyelés átalakíthatja azt az általános nézetet, hogy emberszabású rokonaink körében a vadászat a hímdominancia jellemzője - magyarázta az eredmény kapcsán Gottfried Hohmann, a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet munkatársa, aki a Current Biology szaklap októberi számában publikálta eredményeit. A csimpánzoknál a hímdominacia összekacsolódik az erőszak, a testi erő megnyilvánulásaival, a vadászattal és a húsevéssel, míg - korábbi nézeteink szerint - a bonobók közösségeit a hímdominancia és a harcias viselkedés hiánya, következésképpen a vadászat hiánya jellemzi. "A bonobók azonban megmutatták nekünk, hogy ez a kép nem ennyire egyszerű: a vadászó viselkedés, az agresszió és a férfiuralom között nincs olyan egyértelmű összefüggés, mint eddig hittük" - foglalja össze Hohmann.