Lassan megeszik a kínaiak a vadállatokat

Vágólapra másolva!
A kínaiak egy ideig visszafogták vadfogyasztásukat, miután az elmúlt években többen meghaltak a vadhús által is terjesztett atípusos tüdőgyulladás (SARS) vírusától. Mostanra azonban alábbhagyott a pánik, és újra visszakerültek az asztalra a ritka állatokból készült ínyencfalatok. A hagyományos orvoslás "gyógyszereinek" elkészítéséhez szintén sok állatot ölnek meg, ráadásul ez még egyes növényeket is kipusztíthat.
Vágólapra másolva!

Egy hat nagyvárosban végzett új felmérésből kiderült, hogy a kínai városlakóknak közel a fele fogyasztott vadállatot az elmúlt tizenkét hónapban, ennivaló vagy orvosság formájában. A legfőbb fogyasztók a gazdag és tanult emberek, akik azért szeretnek vadhúst enni, mert ezt tisztának és különlegesnek tekintik, amely szerintük plusz tápanyagot és életerőt ad - áll a Traffic nevű, a vadkereskedelmet figyelő hálózat által készített tanulmányban.

A Traffic által ellenőrzött dél-kínai piacoknak nagyjából a felén árultak vadállatokat, főként hüllőket, de madarakat és emlősöket is. Az eladásra kínált állatok közül két faj is szerepelt egy 800 súlyosan veszélyeztetett fajt fölsoroló nemzetközi listán. Étkezési és gyógyászati szempontok miatti "népszerűségük" például olyan állatfajokat fenyeget, mint a tobzoska, a tigris és a kínai tokhal.

A hat éve kitört halálos SARS járvány miatt az egyik helyi ínyencség, az álarcos pálmasodró (Paguma larvata) árusítását a feketepiacra száműzték. A cibetmacskákhoz tartozó, mosómedveszerű állatot tették ugyanis felelőssé a SARS vírus terjesztéséért, amely világszerte 8000 embert betegített meg, akik közül 800 meg is halt.

A megkérdezett embereknek több mint a fele még most is fél a betegségtől. Ez lehetséges "fegyvert" adhat a természetvédők kezébe ahhoz, hogy elriasszák a vadállatok fogyasztásától az embereket. A jelentés szerint sokkal hatásosabb az az érvelés, hogy "gondot okoz neked" (például a törvényes tilalom megszegése, az élő környezet tönkretétele vagy az egészségre káros hatása miatt), mint az, hogy "légy könyörületes".

A hagyományos gyógyászatban használt szerek az állatvilág mellett ráadásul károsíthatják a természetes növényzetet és az élőhelyeket is. Az ország hagyományos orvosságok exportjából származó bevétele tavaly elérte az 1,1 milliárd dollárt. E piac ellátása és az egyre tehetősebbé váló hazai fogyasztók igényeinek kielégítése miatt óriási nyomás nehezedik azokra a területekre, ahonnan a vad növényeket begyűjtik. A Traffic jelentése szerint az orvosi célra használt növények és állatok egyötöde mára veszélyeztetett. Szerencsére a gyógynövényeknek csak mintegy harmada származik a természetből, a többit termesztik.