A legidősebb rovarlenyomat - kép

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban talált lelet szerint a napjaink legváltozatosabb állatcsoportját alkotó rovarok legalább 312 millió éves múltra tekintenek vissza.
Vágólapra másolva!

A lenyomatot Massachusetts államban fedezték fel, North Attleboro város egyik nagy bevásárlóközpontja közelében. A sziklakibukkanásban feltáruló kőzetek a karbon időszakban képződtek, több mint 300 millió évvel ezelőtt. Amerikai paleontológusok bejelentése szerint ez a legidősebb ismert rovarlenyomat, amely akkor alakult ki, mikor a szitakötőszerű állat leszállt az akkor még teljesen lágy, puha iszapra. Az előzetes vizsgálatok szerint egyébként nem szitakötő volt, de a testfelépítése teljesen hasonló ehhez a csoporthoz. Lehet például egy kérész (Ephemeroptera), melynek lárvái folyóvízben fejlődnek ki, és a rövid ideig élő kifejlett rovar a sűrű, árlátszó szárnyerezete révén nagyon hasonlít a szitakötőkre.

A lenyomatot a Tufts Egyetem geológus hallgatója, Richard Knetch találta, amikor azért kereste fel a lelőhelyet, hogy ősi kétéltűlábnyomokat keressen. A 8 centiméter hosszú példányon a tor és a potroh mellett 6 láb lenyomata látható, melyek közül kettőnek a mozgásnyomai is megőrződtek. Két héttel korábban egy szárny lenyomatát találták meg egy másik kőzetlapon, amely valószínűleg ugyanehhez a fajhoz tartozik.

Ritkán fordul elő, hogy egy repülő rovar ilyen mélyen benyomódjon a puha iszapba. Eddig nagyon kevés repülőrovar-fosszíliát ismertünk ebből az időszakból, amikor még csak a kétéltűek és a rovarok voltak gyakoriak a szárazföldeken. A dinoszauruszok előfutáraiként jelentkező első hüllők még ritkaságszámba mentek - legalábbis az eddig ismert leletek alapján. Többnyire csak a rovarok egy-egy része került elő, mint például a szárnylenyomat, amely akkor maradt hátra, amikor egy ragadozó megette a test többi részét. A most felfedezett sértetlen rovarlenyomat így jelentősen gyarapítja a korai szárazföldi ízeltlábúakkal kapcsolatos ismereteinket.