Amikor Darwin kidolgozta elméletét, nem éppen a legcsenevészebb állatok túlélése járt a fejében. Manapság azonban egyes állatoknál az emberi szelekciós nyomás "a kisebb a rátermettebb" forgatókönyvnek kedvez, aminek végső kimenetele bizonyos fajok elkorcsosulása lehet.

Hála a természetvédelmi erőfeszítéseknek, napjainkban már nem könnyű a ritkább nagyvadak elejtésére engedélyt szerezni. Sokszor sorsolással döntik el az engedélyek sorsát, vagy nagy összegeket kell leszurkolni egy-egy kilövési lehetőségért. Így tehát a "szerencsés" kiválasztottak igyekeznek a lehető legnagyobb agancsú, agyarú vagy legszebb sörényű példányokat elejteni, mert ezek mutatnak a legjobban otthon a nappaliban.

Ez a természetellenes szelekció egyfajta "fordított evolúciót" idézhet elő. Marco Festa-Bianchet, a quebeci Sherbrooke Egyetem biológusa a kanadai vadjuhok szarvának 25 százalékos méretcsökkenését észlelte az elmúlt 30 év alatt, ráadásul a hímek és a nőstények átlagos testnagysága is fokozatosan csökkent.

Az észrevétel nem új. 1990-ben Douglas Chadwick írt a National Geographic magazinban arról, hogy a trófeavadászat hasonló következményekkel jár az alaszkai medvékre nézve: "Az, hogy a trófeavadászok mindig a legnagyobb példányokat igyekeztek elejteni, a Kodiak-medvék átlagos méretének csökkenéséhez vezetett az évek folyamán".

Nem csupán arról van szó, hogy a vadászat kivonja a legnagyobb példányokat; a populáció evolúciója ezáltal úgy zajlik, hogy a legrátermettebb egyedek génjei távoznak a génállományból. Például a nagyobb termetű hímek (nagyobb szarvakkal) rendszerint nagyobb utódokat nemzenek, ily módon a faj átlagos mérete növekszik az idő folyamán. Ha a vadászok kilövik ezeket a szebb példányokat, akkor a kisebb hímeknek nagyobb sikerük lesz a párzásban, így génjeik hatékonyabban terjednek el a populációban, és az átlagos méret csökken.

Még súlyosabb következményekkel jár a trófeavadászat (az orvvadászattal együtt) az elefántok agyarméretére. Valaha ritkának számítottak az agyartalan vagy csökevényes agyarú elefántok: a populáció alig 2 százalékát tették ki. Mivel ezeket az orvvadászok sem bántották, ezért létszámuk 38 százalékos arányúra növekedett az egyik zambiai populációban. Az agyar azonban fontos szerepet játszik az önvédelemben, ezért a trófeavadászat közvetlenül is károsít egyes fajokat.

A kutatók régóta tudják, hogy a nagy termetű állatok állományai jobban ki vannak téve a gyors hanyatlás veszélyének. Általában véve a nagy állatfajoknak (gondoljunk csak a dinoszauruszokra vagy a mamutokra) sokkal több energiát kell befektetniük a vemhességbe és a kevés értékes utód fölnevelésébe, és ivarérettségüket is lassan érik el.

A trófeavadászat révén egyes állatfajok esetén megvalósított szelektív "tenyésztés" nagyon könnyen egy faj kipusztulásához vezethet, állítja Don Melnick, a Columbia Egyetem biológusa.