Működik a szerelmi pirula, egyelőre préripockoknál

Vágólapra másolva!
Megmentheti-e a házasságot egy pirula vagy egy orrspray?  Nem kizárt, legalábbis egy amerikai kutató szerint, aki a legmegfoghatatlanabb érzés, a szerelem kémiai alapjait tanulmányozta.
Vágólapra másolva!

Larry Young, az atlantai Emory Egyetem kutatója, aki kísérleteiről a Nature című folyóiratban számolt be, nem egy high-tech szerelmi bájital kifejlesztését tűzte célul. A kutatót elsősorban az motiválta, hogy felderítse az érzelmi kötődés mechanizmusát. Reményei szerint ugyanis e kísérletek révén segíthetnek az autistákon.

A kutató préripockokkal való kísérletei során bebizonyította: a megfelelő hormon bevitelével igen gyorsan módosíthatók a párkapcsolatok. Ezek a rágcsálók ideálisak az emberi párkapcsolatok modellezésére, ugyanis élethosszig tartó párkapcsolatban élnek, s közösen nevelik fel kicsinyeiket. Ám ez a magatartás igen könnyen megváltoztató egy kis oxitocin segítségével.

"Amennyiben a nőstényt a hím ketrecébe helyezzük, majd oxitocint adunk neki, nagyon gyorsan szerelembe esik" - mondta a kutató. Ugyanakkor, ha a nőstény szervezetét megfosztják az oxitocintól, amely szerepet játszik a szülésben, a szoptatásban és a társas kapcsolatok kialakulásában, visszautasítja a hímet függetlenül attól, hogy fizikailag hányszor érintkezett vele.

Larry Young is hangsúlyozza, hogy a szerelmet nem lehet egyetlen hormonnal magyarázni.