Egymilliárd béka kerül évente a tányérra

Vágólapra másolva!
Egy új tanulmány szerint évente nem kevesebb mint egymilliárd békát szolgálnak fel a világ legkülönbözőbb részein, mint ízletes csemegét.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ kereskedelmi adatainak alapos vizsgálata után jutottak arra a megállapításra a kutatók, hogy évente egymilliárd béka lesz a konyhaművészet áldozatává. A két legfőbb importőr, Franciaország és az Egyesült Államok mellett számos kelet-ázsiai ország is az elsőszámú békafogyasztók között szerepel.

A kétéltű állatok körülbelül egyharmada tartozik a veszélyeztetett fajok közé, és a legnagyobb problémát a természetes élőhelyük elvesztése jelenti. Komoly veszélyforrás ezenkívül a békák számára a vadászat, a klímaváltozás, a környezetszennyezés és a különböző betegségek, elsősorban egy chytridiomycosis néven ismert pusztító gombabetegség, amely már számos békafajt sodort a kihalás szélére.

A Conservation Biology című tudományos folyóirat következő számában megjelenő tanulmány szerint a múltban igencsak alábecsülte a világ a vadon élő békák világkereskedelemben betöltött szerepét. A "békacomb ott szerepel az európai iskolák menzáinak étlapjain, az ázsiai piacok pultjain és az ebédlőasztalokon, valamint a legkülönbözőbb éttermekben szerte az egész világon" - magyarázza Corey Bradshaw, az ausztrál Adelaide-i Egyetem professzora. "Ezek a kétéltűek már így is a legveszélyeztetettebb állatok közé tartoznak, a betegségek, az élőhely elvesztése és a klímaváltozás miatt. Az pedig, hogy az emberek jó étvággyal rágcsálják a békák combjait, egyáltalán nem segít az állatok helyzetén" - tette hozzá Bradshaw.

Forrás: Getty Images

Képgaléria: Békafarm Kínában

Néhány országban a békákat kifejezetten fogyasztás céljából tenyésztik, ám ezekkel a kétéltűekkel nem foglalkozott a mostani tanulmány. Bradshaw professzor vizsgálatai szerint egyébként Indonézia a legnagyobb békabeszállító - évente mintegy 5 ezer tonna eladott kétéltűvel -, és egyben ez az ország az egyik első számú fogyasztó is.