Rejtett oázisra leltek a Google Földdel Dél-Afrikában

Vágólapra másolva!
A Google Föld segítségével bukkantak rejtett oázisra Afrikában. Egy nemzetközi kutatócsoport már évek óta tanulmányozta az interneten keresztül bárki által elérhető műholdképeket, hogy eddig ismeretlen élőhelyeket térképezzen fel. 2005-ben figyeltek fel a Mozambikban található Mount Mabura, amelynek élővilága eddig javarészt ismeretlen volt. 2008-ban indított expedíciójuk hihetetlen fajgazdagságot talált a területen, amelyet elkerült a több évtizedes polgárháború.
Vágólapra másolva!

Jonathan Timberlake, a Kew-i Királyi Botanikus Kert munkatársa vezetésével tavaly szeptemberben indult az első jelentősebb expedíció a korábban ismeretlen Mount Mabura (Mabu-hegyre).

A hegy Mozambik északi részén fekszik, és hatalmas, érintetlen erdő borítja. Sértetlenségét valószínűleg annak köszönheti, hogy sokan a helyiek közül sem ismerik. A Google Föld képeinek tanulmányozása nyomán az Egyesült Királyságból, Belgiumból, Svájcból, Malawiból és Tanzániából érkeztek ide kutatók, hogy mozambiki kollégáikkal együtt közelebbről is megvizsgálják a területet. A 28 tagú csapat dolgát nehezítette a sűrű növényzet és a meredek hegyoldal, az erdőbe érve azonban páratlan élővilág tárult a szemük elé. Felfedeztek egy korábban ismeretlen viperát és három új lepkefajt, sőt, valószínűleg további új rovarfajokra is bukkantak, ezenfelül körülbelül 500 növénymintát gyűjtöttek, amelyek meghatározása folyamatban van.

Forrás: Google

Az erdő számtalan madárfajnak is otthont ad, összesen 126-ot sikerült azonosítani. A másutt ritkának számító rigóféle, az Alethe choloensis itt közönségesnek mondható, ezért dr. Lincoln Fishpool, a Birdlife madárvédelmi egyesület munkatársa szerint itt élhet a faj legfontosabb populációja. Hat további, kiemelten veszélyeztetett fajt is találtak a területen, ezek egyike a légykapófélék családjába tartozó csillagoscsuk (Swynnertonia swynnertoni), ami azért jelentős, mert itt élő populációja kapocsként kötheti össze a korábban ismert előfordulási helyek csillagoscsuk-állományait. Kiderült, hogy Mount Mabun szintén él Mozambik egyetlen endemikus (a világon csak itt honos) madárfaja, a namuli-liánposzáta (Apalis lynesi) - ezt a fajt mostanáig az északabbra elterülő Mount Namulin (Namuli-hegyen) kívül nem regisztrálták.

Forrás: Google

A hegy megdöbbentő fajgazdagsága újabb bizonyítéka annak, mennyi ismeretlen "oázis" vár még felfedezésre - mutat rá Timberlake. A Mount Mabu védelme kiemelt fontosságú lenne, és ezt, szerencsére úgy tűnik, a mozambiki kormányzat is felismerte. Az erdő sikeresen átvészelte az 1975 és 1992 között az országban zajló polgárháborút, amikor a hegy menedéket nyújtott a környéken élőknek, ma már azonban egyre többen térnek vissza a térségbe, és a gazdaság is fejlődésnek indult. Lincoln Fishpool elmondása szerint az erdő megfelel azon feltételeknek, amelyek alapján egy területet fontos madárélőhelynek lehet nyilvánítani, ezért mielőbbi rendelkezésekre van szükség, hogy megelőzzék a fák kitermelését vagy az erdő felégetését. A kutatók remélik, hogy sikeresen együtt tudnak majd működni a helyi teatermesztőkkel, akik szintén szeretnék megőrizni az erdő sértetlenségét.

Fontos madárélőhelyek

A fontos madárélőhelyek (Important Bird Areas, IBA-területek) rendszere olyan, a Föld madárvilága szempontjából kulcsfontosságú területek hálózata, amelyek, ha megfelelő védelmet kapnak, hosszú távon biztosíthatják a vadon élő madárfajok, rajtuk keresztül pedig az őket magába foglaló életközösség fennmaradását.

Az elmúlt években a Google Föld már többször is új felfedezésekhez segítette hozzá a kutatókat. 2008-ban például két argentin régész a műholdképeket tanulmányozva bukkant rá egy inka épületegyüttes romjaira. Szintén 2008-ban cseh és német tudósok a felvételek vizsgálatával megállapították, hogy a marhák és őzek belső iránytűvel rendelkezhetnek, ugyanis táplálkozáskor az állatok 60-70 százaléka észak-déli irányba helyezkedik. Alig egy héttel ezelőtt pedig drogtermesztőket buktattak le a svájci rendőrök, amikor két gyanúsított lakcímére kerestek rá a Google Földben, és így vették észre a közeli kukoricaföld közepén lévő marihuánaültetvényt.

Forrás: Julian Bayliss/Kew

Törpekaméleon (Rhampholeon sp.)

Nézzen még több képet a Mount Mabu-i expedícióról galériánkban!

A program segítségével arra is lehetőségünk van, hogy nyomon kövessük a Carribbean Conservation Corporation által jeladóval felszerelt tengeri teknősök vándorlását. Például a Belle nevű álcserepesteknőst, amelyre 2008 júliusában szerelték fel a készüléket Floridában, s azóta láthattuk, amint a part mentén felúszik Washington vonaláig, majd elindul vissza délre. Mostanáig összesen 2314 kilométert tett meg, jelenleg Észak- és Dél-Karolina határánál tartózkodik tavaly november óta.

Molnár Orsolya

Jane Goodall nyomdokain - Salonga-kalandok

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A Kongói Demokratikus Köztársaságban található Salonga Nemzeti Park különleges főemlősöket, bonobókat rejt. Az őket tanulmányozó kutatócsoporthoz egy magyar etológus is csatlakozott. Csatádi Katalin személyes hangú beszámolóin keresztül mi is megismerhetjük a kongói kutatótábor mindennapjait. Tábornapló a kongói dzsungelből